Szurikáta Családi Nap

Mosolygós arcok sokasága

Október 6-án Budapesten, a MagNet Házban a Szurikáta Családi Napon vettem részt. Nézelődtem, beszélgettem, és nagyon sok mosolygós arcot láttam.
Maga a helyszín is hangulatos: zegzugos épület, pár lépcső jobbra, rövid folyosó, újabb lépcső balra… Szerettem volna eljutni a Tudomány Kiadó standjához, de kissé elveszettnek éreztem magam, amikor a semmiből mosolygós arcú, Szurikáta-pólós hölgy villant elő, s megkérdezte, miben segíthet. Ezt a hölgyet és jó néhány társát a nap folyamán folyamatosan láttam, mindig épp segítettek valakinek.

Kicsi a világ

A jó hangulat innen indult, a folytatásban pedig a gyerekek aranyozták be a napot. Még sosem készítettem interjút hét és fél éves kislánnyal. Most megtettem – a végeredményt januárban, az akkor megjelenő Diabetes Juniorban olvashatják, – most ízelítőként elmesélem találkozásunk történetét.

A központi téren, az átriumon próbáltam átvergődni, ahol a színpadon épp bohóc szórakoztatta a gyereksereget, amikor lepillantva, az egyik asztalon szépséges rózsaszín tokban egy vércukormérőt pillantottam meg. Fölötte szőke fej, pár másodperc és megjelent a készüléken az eredmény: 6,2. A szőke hajú Noémi felnézett szemben álló édesanyjára, aki elégedetten bólintott.

Interjúra hívtam az anyukát, aki arra kért, várjak, míg szól a nagymamának, figyeljen a kislányra, amíg ő velem beszélget. Míg vártunk, Noémivel, a bájos szőkeséggel kezdtünk csevegni. Meglepődve tapasztaltam, milyen gazdag a diabétesszel kapcsolatos tudása, milyen ügyesen menedzseli önmagát második osztályos létére. Rövidesen megérkezett a nagymama: az a veszprémi szülésznő, aki mindkét fiam világrajövetelénél segédkezett.

A gyerekek játszottak, a szülők tanultak

Sok nagymama volt jelen egyébként. Amíg a szülők az orvosi, szakmai előadásokat hallgatták, a nagymamák kísérték a gyerekeket bohóctól lufi-hajtogatóig, mesesaroktól kézműves szőnyegig.

A szülők pedig tanultak. Délelőtt a nagyteremben sorjáztak az előadások, délután kettévált a közönség: a kezdők és haladók terme között lehetett választani. A Szurikáta Alapítvány felkérését sok szakember elfogadta, érdekesebbnél érdekesebb – és fontos tematikájú! – előadások hangzottak el. Közülük jó néhányat olvashatnak majd a januárban megjelenő kiadványunkban, a Diabetes Juniorban.

Államtitkár asszony

A megnyitó elején sutyorogva beszélgettem a hátsó sorban, így amikor a színpadon álló, szintén mosolygós arcú hölgy okos szavaira felfigyeltem, bár ismerős volt, az első pillanatban nem tudtam, kit hallgatok. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára köszöntötte a jelenlévőket.

– Partner vagyok, hogy amiben kell, segítsünk – mondta éppen –, legyen az szabályozási anomália vagy bármi más. Gyermeket nevelni nem könnyű, cukorbeteg gyermeket nevelni még nehezebb. Hiába küszködünk, nem tudjuk átvenni a terheit, de meg tudjuk osztani vele.

Novák Katalin harmadik gyermeke, a most 10 éves Kata diabéteszes. Kérte, ezt ne publikáljuk, ő vállalja, de a nyilvánosságról Katának kell döntenie. Később találkoztunk, s a kislány pillanatnyi gondolkodás nélkül bólintott a kérdésemre, hogy megírhatom-e, ő is tagja sorstársi közösségünknek. Így leírhatom azt is, amit az államtitkár asszony mesélt a színpadon:

– Amikor először vittük Katát cukorbeteg-közösségbe, számára maga volt a csoda. Megszólalt a pumpája, és abban a pillanatban tíz gyerek nyúlt a pulóveréhez.

Ez az összetartozás, az „egyformák vagyunk” tudata érezhető volt a Szurikáta Családi Nap minden percében. Korábbi idegenek baráttá váltak – néha a közös játék során összeboronálódott gyerekek hozták össze a szülőket, néha a szülők beszélgetése terelte egymás mellé a gyerekeket.

Herth Viktória