Lang Gusztáv-díj a székesfehérváriaknak

A serdülőkori lázadás legfőbb célpontja a szülő

Minden évben a Civil Fórumon adja át a veszprémi Alapítvány a Cukorbetegekért képviselője a Lang Gusztáv-díjat. Idén a székesfehérvári Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület kapta a közösségi díjat. Az egyesületben dolgozó hét felnőtt közül hárman vették át a díjat: Szabóné Hajdú Ildikó elnök, Mészárosné Jaskó Enikő dietetikus, Pálfyné Simon Éva diabetológiai szakápoló.

Az 1990 óta működő egyesülettel lapunk több éve jó kapcsolatban van, rendezvényeinken és közös szervezésű túráinkon a fehérvári fiatalok mindig szívesen vesznek részt. Így külön öröm volt a víg kedélyű és boldog hölgyekkel beszélgetni.

– Milyen érzés egy ilyen – a cukorbetegek közösségében – jelentős díjat megkapni?

– Megható, felemelő, ilyenkor érzi az ember, hogy érdemes dolgozni. Persze nem a díjért tesszük, hanem a gyerekekért, hogy jobbá tegyük az életüket, kicsit kizökkentsük őket a vércukormérés, inzulinadás ördögi köréből – válaszolta az elnök asszony.

A 160 tagú egyesületben 2 évestől 18 évesig mindenféle korosztály megtalálható. A legtöbb feladatot a tinédzserek adják: az egyesület vezetőinek, a gondozó munkatársainak, de legfőképpen a szülőknek.

– A tiltakozás időszakában előfordul, hogy nem mérnek vércukrot, nem adnak inzulint, nem törődnek semmivel. Azoknál a gyerekeknél, akiken a szülő fél szeme mindig ott van, kordában lehet tartani az anyagcserét. De ha túl korán szabadjára engedi a szülő a gyereket, bizony történhetnek bajok, jelentősen romolhat az anyagcserehelyzet.

– A ti tevékenységetek mennyiben a gyereknek, mennyiben a szülőnek szól? – A válaszadáskor kicsit elkalandoztunk, de talán épp így lett kerek a felelet.

– A gyerek jobban el tudja fogadni ezt az állapotot, ha a szülő is – mondja Pálfyné Simon Éva, aki hármójuk közül a legilletékesebb e témában. 30 év körüli lánya, aki már maga is édesanya, cukorbeteg. Éva átélte, milyen érzés megtalálni a csokipapírt. Megértően fogadja a tinédzserek csínytevéseit – valószínűleg akkor is így állt hozzá, amikor anyaként naponta kellett megküzdenie vele: a félrelépés után együtt értékelték ki a következményeket.

– A serdülőkori lázadás legfőbb célpontja a szülő: ha anya ezt mondja, direkt azt csinálom. Ilyenkor a gondozó munkatársainak, az egyesület felnőtt tagjainak kell kézbe venniük a dolgokat – tette hozzá Mészárosné Jaskó Enikő.

Ha értesülnek róla, hogy a szülő nem boldogul a gyermekével, sűrűbben rendelik vissza a fiatalt a gondozóba. Ha pedig azt látják, hosszú távon nincs javulás a családon belül, pszichológus segítségét kérik. Gyakran a szülőnek is pszichológusra van szüksége. Saját tapasztalatából tudja ezt is Éva, aki minden cukorbeteg gyermekre úgy néz, mintha a sajátja lenne.

– Nálunk a friss diabéteszesek 3-4 napig vannak kórházban. Már ott elkezdünk segíteni a feldolgozásban, elsősorban a szülőknek.

– A kisebb gyermekek hogyan fogadják saját betegségüket?

– Már egészen pici kortól érzékelik, hogy valami baj van. Rendszerint könnyebben elfogadják, mint szüleik. Ha együtt haladnak előre, mindkettőjüknek könnyebb – adják meg a választ, szinte egymás szavába vágva.

Az egyesület székhelye a fehérvári kórház, a kollégák, az intézmény vezetése maximálisan támogatja tevékenységüket. Az edukációs táborokat például a kórház üdülőjében tartják évek óta – térítési kötelezettség nélkül.

Sok programot szervez az egyesület, a táborok, kirándulások mellett pumpás klubot, Mikulás- és nyusziváró ünnepségeket. Mindig tanítanak, de a vidámság, a barátság fontosabb. Persze, edukációs sikereik is vannak. Jó érzés, amikor a 4-5 éves gyerekek maguk cserélik a táborban a kanült, s otthon dicsekednek ügyességükkel. Sokat tanulnak a diétáról, igaz, általában két hétig tart a nagy diétás aktivitás, utána szívesen visszaadják ezt a munkát anyukájuknak.

Az egyesület felnőtt tagjai nem csak azt akarják e programok során megmutatni a gyermekeknek, hogy nincsenek egyedül, hogy épp olyan értékesek, mint nem diabéteszes társaik. Azt is hangsúlyozzák, hogy a szabálykövető diabéteszesek sokkal egészségesebben élnek, mint a többiek.

A cikk végére kívánkozik még egy kellemes meglepetés, ami az átadáskor érte a hölgyeket: tudták, hogy díjat kapnak, de nem tudták, ki terjesztette fel őket. Éva lánya volt a „tettes”, aki mindvégig titokban tartotta köszönetének e megkapó bizonyítékát.

Herth Viktória