Feltöltés dátuma: 2018.05.19.

Álljon fel magáért!

A cukorbetegség kialakulása ellen minden mozgás jó, kezelése során pedig egyik sem haszontalan.

Illusztráció

Váltsanak nagyobb frekvenciára, ezt javasolja a sok ülőmunkát végzőknek az Amerikai Diabétesz Társaság 2017-es irányelve.

Az új dokumentum az érintettek – azaz az 1-es, illetve a 2-es típusú, valamint a terhességi cukorbetegségben szenvedők, továbbá a prediabéteszesek – számára foglalja össze a fizikai aktivitással kapcsolatos ajánlásokat. Bár a kór egyes változataiban lehet más a kívánatos terhelés, s állapota szerint is mindenki mást bír, maga a mozgás a betegség menedzselésének egyik legfontosabb és elengedhetetlen eleme. Általában javítja az inzulinérzékenységet, s könnyíti a vércukorszabályozást.

Az ajánlás legnagyobb újdonsága − mint azt a Magyar Életmód Orvostani Társaság kiemelte − a sokat ülőkre vonatkozik. Míg korábban azt javasolták, hogy a hosszabb számítógépes munkák, tévézés vagy éppen tárgyalások közben is legalább 90 percenként álljon fel mindenki, hogy megmozgassa a tagjait, most sokkal sűrűbb, legalább 30 percenkénti megszakítást szorgalmaznak. Tanulmányok ugyanis azt mutatták, hogy míg a hosszas tétlenség növeli a megbetegedés esélyét, illetve akadályozza a már kialakult diabétesz eredményes kezelését, addig a félóránkénti legalább 3 perces aktivitás javítja a cukoranyagcserét.

Csak egyszerűen!

Ehhez olyan egyszerű mozgások is alkalmasak, mint egy kis gyaloglás (akár a helybenjárás is), a törzsfordítások, -döntések, lábemelések sorozata vagy az ajtókeretnek támaszkodva végzett izomfeszítések. Azt is megjegyzik, hogy ezek a pici „újraélesztések” az egyébként is ajánlott napi mozgásmennyiség felett végzendők. Ez utóbbi nem változott, továbbra is legalább heti 150 perc közepes vagy 75 perc intenzív kardio-mozgás az alap, amihez jön egy kis rezisztencia-edzés 2-3 alkalommal, valamint, különösen az idősebbeknek, még rendszeresen nyújtások és egyensúlyjavító mozgások.

Köznapira lefordítva már nem is tűnik követhetetlennek ez a recept. Kardio-mozgásra mindenki képes, aki lábra tud állni: ezt teszi, ha gyalogol, úszik, kerékpározik, esetleg fut, azaz ha valami ismétlődő, a vérét jobban keringető, de az izmait nem túlfeszítő tevékenységet végez. Közepes intenzitásnak azt tekintik, amikor már szaporább a pulzus, sűrűbben szedjük a levegőt, s megjelenhet egy kis izzadás is. Tulajdonképpen ezek az egyszerű mozgások tartják életben az embert, s kifejezetten sok olyan jót tesznek, ami egy cukorbetegnek különösen fontos: növelik az állóképességet, csökkentik a stresszt, lassítják a szív- és érrendszer elhasználódását, javítják a vérzsír- és vércukorszintet.

Az utóbbi hatás annyira közvetlen, hogy az étkezések utáni rövid séták kimutathatóan csökkentik a vércukoringadozást: kisebb a felugrás, s lassabb a visszaesés. Egyszerűsítve szokták úgy is mondani, hogy a mozgás úgy hat a szervezetre, mint az inzulin.

A rezisztencia-edzés sem ördöngösség, ide tartoznak a különféle súlyokkal − akár önmagunkkal, mint a fekvőtámasznál vagy a guggolásnál − végzett erősítő gyakorlatok. Ezek azzal tesznek különösen jót, hogy javítják a szervezet inzulinérzékenységét, növelik az anyagcserét segítő izomtömeget, illetve idősebbeknél lassítják annak csökkenését. A gyenge izomzat önmagában is kockázati tényezőnek bizonyul a diabétesz szempontjából. Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél azt is megfigyelték, hogy ha a mozgásprogramban erősítés is van, akkor csökken a sportolás következtében kialakuló hipoglikémia esélye.

Frissebben, szabadabban

Az Amerikai Diabétesz Társaság különösen a negyven felettieknek és a neuropátiásoknak ajánlja, hogy a fentiek mellett végezzenek rendszeresen nyújtó, illetve egyensúlygyakorlatokat.

Az izmok, szalagok nyújtása növeli az ízületek mozgékonyságát, így javítja a járást, az egyensúlyt, egyszerűen frissebbé, szabadabbá, önállóbbá tesz, ezzel is segíti a glikémiás kontrollt. Ehhez is számos módszert ismerünk, ajánlják például a jóga vagy a tai-chi gyakorlását, s azokat is elsősorban csoportos formában.

Katona József

Megjelent a diabetes2018/2. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!