Tanulni lehet (és kell!)
Egy lap szerkesztője időnként gondban van. Hogyan tegye színessé és olvasmányossá az újságot, ha nyolc egymáshoz nagyon hasonló cikket kell beletennie? A Diabétesz Világnap után – amikor kifejezetten várjuk a beszámolókat szerte az országból – így járok. Hasonlítanak egymásra a világnapi rendezvények: orvos-szakmai előadások, kiállítók, kék körök és lufik, kellemes hangulat, remek beszélgetések és vidámság. Nagyon jó, hogy így van ez mindenfelé az országban – én pedig dolgozzak meg azért, hogy megtaláljam a beszámolókban az újat, a mást, az egyedit. Öröm, hogy egyre többen vesznek részt a világnapi programokon, hogy van országgyűlési képviselő, aki november 14-én a diabéteszről beszél a parlamentben, hogy egyre több orvos segíti a cukorbetegeket közérthető nyelven elmondott előadásával. Mit nem adtunk volna ezért, mondjuk 25 évvel ezelőtt, amikor épp csak másodszor ünnepeltük világnapunkat!
Tavasszal, a Civil Fórumon nagyon kedves vendégünk volt a Szombathelyen élő Horváth Nikoletta, aki bár nem diabéteszes, de gyógyíthatatlan és ritka betegsége miatt a diabétesz két súlyos szövődményével él együtt: dialízisre jár és vak. December elején meghívtam őt Veszprémbe, egy karácsony-advent előtti programra. A nyilvános beszélgetés – hasonlóan, mint tavasszal a budai Fonóban – mindenkire nagy hatást gyakorolt. Nikitől élni tanulhatunk! Vidámsága, optimizmusa, ereje és lendülete csodálatot vált ki mindenkiből, aki akár csak egyszer is találkozott vele. Ő mesélte, hogy az egyetem vége felé megijedt az államvizsgától, szakdolgozattól. Közölte édesanyjával: abbahagyja az egyetemet! Édesanyja viszont a mosogatást sem hagyta abba, míg azt válaszolta: rendben! Niki meglepődött. Kiment sétálni a kertbe, s egyre mérgesebb lett. Hát ennyi? Még csak győzködni sem próbálja…? Azt hiszi, hogy nem tudja befejezni..? Fél óra múlva harciasan tért haza, és közölte: akkor is befejezem! Anyukája nevetve megölelte: tudtam!
Azon túl, hogy bájos a történet, miért meséltem el? Ha valaki kézben akarja tartani cukorbetegségét – kézben is fogja tartani. Ehhez sokat kell tanulnia, s ha valaki segíteni akar neki, a legjobb, amit tehet, hogy az információkat hozzáférhetővé teszi számára. Ha valaki nem törődik cukorbetegségével, de valaki mégis segíteni akar neki, a legjobb, amit tehet, hogy bemutat neki más cukorbetegeket. Nem győzködi, nem fenyegeti, nem minősíti, egyszerűen csak megmutatja, van, aki jól csinálja. Tanulni ebből is lehet. Sőt, tanulni igazán ebből lehet. Ez történik szerte az országban a Diabétesz Világnapon, sok ezer cukorbeteggel.
Herth Viktória