A szeretet ünnepén
Az adventi időszak meghittségében évről évre lehetőségünk van egy különleges belső út bejárására, ami végső soron önmagunkhoz vezet.
A valóságban azonban nincs még egy ünnep, ami ennyi feszültséget generálna, amiben több szorongás, külső és belső konfliktus lehetősége lenne. Többnyire a „tökéletes ünnep” kényszere hajtja az embereket, így aztán a feladattá degradálódó karácsonyból könnyen eltűnik a lényege: a szeretet.
Önszeretet – alapélmény
A szeretet képessége az önszeretettel kezdődik. Az életünket úgy kezdtük, hogy egy(ség)ben voltunk édesanyánkkal, így minden pozitív érzésünk, ami rá vonatkozott, magunkra is érvényes volt. Én voltam ő is – ha szeretem őt, szeretem magamat.
Esélyünk volt megtanulni, hogy a világ jó, biztonságos és szerethető, így aztán a későbbiekben nagy eséllyel tudjuk majd ezt továbbadni.
A szeretet tehát alapélmény, bizonyosság abban, hogy értékesek vagyunk, hogy a világra jövetelünk szükségszerű volt, és hogy dolgunk van itt. Hogy a létezésünkkel jobbá tehetjük a világot. Ugye ismerős?
Karácsony – időutazás
Mintha a mi születésünk története is megíródott volna annak idején Betlehemben. Az ünnepi készülődéssel erre az időutazásra készülünk, egy régen született kisgyermek történetén keresztül megélhetjük a magunk történetét, a szeretethez való viszonyunkat. Talán érdemes körüljárni ezt kicsit.
Fontos lehet ránéznünk arra, miként is fejezzük ki a szeretetünket mások felé. Mi a mi „szeretetnyelvünk”? Mi a jelentősége a szavaknak, a gesztusoknak, a másik emberre fordított időnek? Mit jelent nekünk az érintés? Mikor érintettünk meg valakit utoljára szeretettel, vággyal? Érzékeljük-e mások szeretetét, még ha más nyelven is beszélik, mint ahogy mi?
Mit gondolunk, mi a feltétele annak, hogy egy másik emberrel szeretetteli kapcsolatban legyünk? Megéljük-e az adok-kapok kölcsönösségét, vagy csak arra várunk, hogy valaki árasszon el, fogadjon el minket?
Mit adunk mi a másik embernek?
Mit tehetünk meg és mit nem a szeretet nevében? Érzékeljük-e, hogy a másik mennyit kér abból, amit adni akarunk? Látjuk-e a másik ember szabadságát? Egyenrangúnak látjuk-e őt magunkkal, vagy azt gondoljuk, hogy a szeretetünk feljogosít arra, hogy fölébe kerekedjünk?
Nyilvánvalóan nem könnyű ezeken a kérdéseken végigmenni, de a válaszok mögött felsejlő emlékek segítenek abban, hogy a kapcsolatainkban rendet tegyünk.
A legtöbb tehát, amit az ünnep alkalmából kívánhatunk, hogy képesek legyünk felismerni a szavak mögött, az ajándékokban, az ételekben, a gesztusokban megbújó szeretetet – és viszonozni tudjuk azt.
