Harmónia és stílus
„A stílus maga az ember.” Georges-Louis Leclerc francia természettudós szállóigévé vált kijelentése (amely 1753-ban, akadémiai székfoglalójában hangzott el először) akarva akaratlanul szembe jön velünk.

Tegyük fel, belép a munkahelyünkre egy számunkra ismeretlen ember. Jellemzően másodperceken belül kialakul bennünk róla valamilyen kép. Az öltözködése, a mozgása, a viselkedése – mondhatjuk, hogy a stílusa – hatással lesz ránk. Ha megszólal, netán nekünk magunknak is kell vele kommunikálnunk, akkor ez tovább árnyalja az első benyomásokat. Talán kellemes, pozitív kisugárzású ember, nyugalom és harmónia árad belőle.
Mi a harmónia?
Definíció helyett hadd idézzem Dudescu Krisztina stíluskommunikátort (a stíluskommunikátor fiatal szakma, hivatás, amelynek képviselői képesek a divat, a viselkedéskultúra és a menedzsment területén egymással összefüggő folyamatok harmonizálására, így segítve a hozzájuk fordulókat): „Ha lótuszvirág lennék, lebegnék a tó vizén. Élvezném a nyugodt estét, az ezüst holdat és a fénylő csillagok ragyogását. Hajnalodva bontanám szirmaimat, majd teljes pompával, kinyílva engedném be a napsugarat. A természet körforgásában a tökéletesre törekednék, összhangban a környezetemmel. Olyanná válnék, amilyen lenni szeretnék, stabilan a vízen tündökölnék… Ha csodaparipa volnék, sebesebben száguldanék, csak mert jólesik, a táj harmóniájából töltekeznék, minden porcikám fiatalos lenne, látnám a célomat, lendülettel, erővel haladnék, szabadon tudnám megvalósítani terveimet.”
Gyönyörű, kifejező képek – ha lefestve vagy megfilmesítve látnánk, akkor is összhangot, egységességet árasztanának. A hétköznapok azonban aligha ilyen idilliek, még ha akadnak is ilyen pillanataink (és remélhetőleg óráink, napjaink, heteink is). Krisztina gondolataival: „De emberek vagyunk, felnőttek! Tapasztalunk, nevetünk és sírunk. A sikert és kudarcot egyaránt behívjuk. Félünk, aggódunk, korlátozunk. Tanulunk a hibákból, de nem eleget. Törekszünk jónak lenni, mindenkinek megfelelni. Távolodunk magunktól, homályossá válik az út, bonyolódnak a kapcsolatok, hazudozunk magunknak. Időnként kibillenünk, erőfeszítéseket teszünk, hogy újrarendeződjünk. Benyomások, külső hatások elbizonytalanítanak. Visszatérünk önmagunkhoz…”
Színek harmóniája
Jó lenne, ha a saját stílusunk a lótuszvirág békességéhez és a csodaparipa dinamizmusához hasonló hatással lenne a környezetünkre? Rengeteg pozitív visszajelzést kaphatnánk, így az önbecsülésünk is növekedhetne.
Nem könnyű mindezt megteremteni magunkban – kívül-belül dolgoznunk kell azon, hogy harmonikusak és stílusosak legyünk. Első lépésként talán megtervezhetnénk a színek harmóniáját, akár csak egyetlen napra.
Legyen ez a következő munkanapunkon: öltözzünk fel tudatos összhangra törekedve a ruhadarabok kiválasztásakor! A színek kiválasztása előtt gondoljuk át, milyen hatást szeretnénk elérni! Romantikus, sportos vagy klasszikus hétköznapi stílusban gondolkodunk? Netán „bevállalunk” valami drámai, figyelemfelkeltő öltözetet? Ehhez válasszuk a színeket, és keressük a megfelelő darabokat a szekrényünkben – és csak figyeljük, aznap milyen hatást gyakorolunk a környezetünkre! Akár le is írhatjuk, mit tapasztaltunk – borongósabb napokon jól jöhet a kellemes érzések felidézése.
Örömmel fogadjuk a fotókat és a rövid beszámolókat erről a színharmóniában töltött napról e-mail címünkre.
Az idézetek forrása: Dudescu Krisztina: Lélek-jelenlét és harmónia – egy stíluskommunikátor szemével: http://stiluskommunikacio.eu/?p=3596
Dudescu Krisztina stíluskommunikátor 2017. október 21-én alapítványunk MentaPROgramjának meghívott előadója lesz.

Kerekes Andrea
közösségfejlesztő
MentaPRO Alapítvány
Elérhetőség: kerekes.andrea@mentapro.hu
Számlaszám: 16200151-18540075
Adószám: 18734081-1-43