Mire jó a pszichológus?

Az embereket többnyire krízisek, veszteségek, elakadások terelik az önismereti út felé. Legtöbbször akkor kérnek segítséget szakembertől, ha mindaz, ami velük/bennük/körülöttük történik, már egyedül nem, vagy csak nagyon nehezen feldolgozható. Ha egyáltalán kérnek segítséget...

Vegyük végig, mik azok a dilemmák, amelyek felmerülhetnek ilyenkor.

„Van családom, barátaim – mi szükségem van egy idegenre?”

A családtagok, a barátok a rendszer részei, és mint ilyenek, érzelmileg elkötelezettek – a szeretetük okán össze vannak gabalyodva velünk és a problémánkkal. Nehezíti a helyzetet, hogy sokszor ők is megélik a tehetetlenség és elégtelenség érzését: „valamit nem csinálunk jól, ha egy idegenhez kell fordulnia”. Ha hozzátartozóként olvasod ezt, fontos elfogadnod: nem lehetsz közel és távol, szubjektív és objektív egyszerre. Nem lehetsz a segítője – mert az anyja, apja, társa, testvére, barátja vagy, és mint ilyen, pótolhatatlan.

A pszichológus/segítő szakember egyik fontos előnye a többiekhez képest pontosan az előzménynélküliség. Mert mi is történik az első alkalommal? Leülünk egy idegennel, aki azt kérdezi, miért vagyunk itt? Kérdez nyilván sok minden mást is, de ez megkerülhetetlen. Nagyjából egy óra áll rendelkezésre arra, hogy egy sűrített képet mutassunk magunkról, ami körülvesz és amitől szenvedünk. A jó hír az, hogy ez a helyzet már önmagában terápiás hatású, hiszen rákényszerít bennünket arra, hogy magunkra figyeljünk.

„Magamnak kell megoldanom”

Te fogod megoldani. A pszichológus/segítő szakember egy olyan társ, aki kísér téged – de a te utadon. Nincs prekoncepciója arról, hogyan kellene, vagy mi a normális, vagy hogy szokták mások. Alkalomról alkalomra biztonságot teremt a számodra, hogy dolgozz a témáddal. Tart, kísér – miközben a kérdéseinek, visszajelzéseinek módszertani megfontolások, szakmai fókusz adja a keretet. És ott az ún. szupervízió – ahol a te segítőd segítséget kap, hogy te minél hatékonyabban oldd meg a problémádat. De elvitathatatlanul te fogod megoldani, ez biztos.

„Attól, hogy beszélgetek valakivel, nem oldódnak meg a dolgaim”

Az önismereti módszerek célja, hogy a belső, differenciálatlan kavargást, feszültséget segítse valamiféle renddé alakítani. A „beszélgetős” módszertanok a szavak, mondatok segítségével dolgoznak a rend elérése érdekében. Hiszen ahogy valamilyen belső történésre szavaink lesznek, a feszültség kiutat találhat.

„Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja / a rettenetet, azzal föl is oldja.” (Illyés Gyula: Bartók)

A dolgok tehát nem a beszélgetéstől oldódnak meg, hanem a változástól, amin keresztülmész. Vannak nonverbális terápiák is: kitáncolhatsz, kifesthetsz, kizenélhetsz magadból feszültséget, hogy rend és harmónia legyen benned. Az eszköz majd’ mindegy – a cél ugyanaz. Ami kint van, nincs bent.

„Igazából nem nekem van szükségem segítségre, hanem az anyámnak/páromnak/gyerekemnek”

Mindig az kér segítséget, akinek probléma-tudata van, vagyis az, aki úgy érzi, valami nem stimmel. Ha a páromnak pániktünetei vannak, de ő nem akar szakemberhez fordulni, én viszont szenvedek ettől a helyzettől, akkor nekem kell segítséget kérnem. Mert ugyan az ő pánikja, az ő témája, de ha én szenvedek, és változtatni akarok, az meg az enyém. Sokszor látjuk, hogy a családi rendszer egy tagja kezd terápiába járni, és a többiek működésében is változik valami. Rajta keresztül. Szóval azt mondom, ne azon erőlködj, hogy a párod/szülőd/gyereked – akarata ellenére – terápiára menjen, hanem kezdd el te.

„Nem akarom, hogy rosszat gondoljon rólam/a szeretteimről”

A segítés alapja az ítélkezés-mentesség, amihez az önelfogadáson keresztül vezet az út. A pszichológusok/segítők mögött sok-sok évnyi önismereti munka van – ilyen és ehhez hasonló helyzetek sokasága, amiről épp most beszélünk. A saját bőrükön tapasztalják meg, milyen az, szembenézni a félelmeikkel, az esendőségükkel, a tökéletlenségükkel. Pontosan tudják, milyen abban a székben ülni.

„Félek, hogy sírni fogok”

Ha sírni kell, a legjobb, amit tehetünk, ha ezt megengedjük magunknak. A sírás a feszültségcsökkentés egyik legjobb módja. Más is sír. A pszichológusod is.

„Mi van, ha nem szimpatikus?”

A terápiás kapcsolat alapja a kliens és segítője közötti „kémia”. Ez egyfajta összehangolódás, nyitottság egymásra, ami nélkül nem működik a kapcsolat. Ha úgy érzed, hiányzik ez, keress másik terapeutát! Ez passzol-nem passzol és nem szeret–nem szeret kérdés.

„Ha már eljöttem, legalább adjon tanácsot, mondja meg, mit csináljak – ő a szakember”

Ha tanácsot ad, elveszi azt tőled, hogy megtaláld a saját megoldásodat. Ha tanácsot ad, azt az illúziót kelti, mintha a helyzeteknek lenne egyetlen jó megoldása. Ha például egy váljak – ne váljak dilemmában nem te találnád meg, szenvednéd ki a megoldást, hanem készen kapnád, akkor az azt is jelentené, hogy elengeded a kontrollt a saját életed felett. Teszem, amit a másik mond. Ebből az aspektusból teljesen mindegy, hogy a másik az anyád, a társad, a főnököd vagy a terapeutád. Nem te, és ez a lényeg.

Az én olvasatomban már az egy fontos lépés, ha valaki felismeri, hogy egyedül nem megy. Ha segítséget kér – még akkor is, ha kétségei, dilemmái vannak. Mert ha igent mond egy ilyen helyzetre, igent mond arra is, hogy megváltozzanak a dolgok benne, körülötte.

Szóval ez egy jó kezdet – vagyis kezdetnek ez jó.

Bóta Tímeapszichológus, kuratóriumi tag