Siker, teljesítmény, motiváció
Napjaink egyik kulcsszava a siker. Ki ne szeretne sikeres lenni – a munkájában, a párkapcsolatában, a tanulásban, netán a diabétesz menedzselésében? Aligha találkozhatnánk olyannal, aki azt felelné: „nem, köszönöm, én sikertelen szeretnék lenni…” Járjuk kicsit körül a témához illeszkedő folyamatokat!
A sikerhez kapcsolódó fogalom a teljesítmény, amely valamilyen objektív változás létrehozása a környezetben vagy a környezethez való viszonyban. A teljesítmény elképzelése (azaz a cél tudatosítása) a cselekvés legfőbb ellenőrző tényezője.
A lelki jelenségek életünkben betöltött funkciója a cselekvés irányítása. Közülük több minden körülmények között cselekvésre késztet – ezeket nevezzük motívumoknak. Az emberi cselekedetek motívumai nem csupán a cselekvés okait mutatják meg, de általuk a tettek belső indíttatását is megismerhetjük. A motívumok lehetnek biológiai eredetűek vagy tanultak. Biológiai eredetű pl. a szomjúság, míg a szocializációs folyamatban elsajátított pl. a kompetencia (illetékesség) motívuma.
Az embernél a társadalmi életforma hatására a motívumok különleges, tipikusan emberi rendszere fejlődött ki. Ilyen motívum pl. a munkaszükséglet, s ebből adódóan a teljesítmény szükséglete, tehát a céltudatos, előre elképzelt eredményt megvalósító cselekvés szükséglete.
A motívum olyan cselekvésre késztet, amely magát a motívumot megszünteti (egy egyszerű példa: az éhség mint motívum evésre késztet, s a jóllakottsággal az éhség megszűnik). Ha ez a cselekvés valamilyen oknál fogva késik, akkor folytonos próbálkozás, keresés lesz úrrá. Ezt a jelenséget a sikerhajhászás megnyilvánulásának nevezhetjük.
A teljesítményre való törekvés motivációs hatásait már az 1930-as években elkezdték vizsgálni. Ekkor vezették be az igényszint fogalmát, amely az előzetes célkitűzést jelenti – azt, amit elvárunk magunktól egy feladat teljesítésekor. Az igényszintet meghatározza az a teljesítményszint, amelyet előzőleg már sikerült elérnünk (eddigi sikereink, eredményeink), valamint az összehasonlítás és a versengés azokkal, akik hasonló feladatot teljesítenek.
A szocializációs folyamat részeként már életünk első néhány évében megtanuljuk, hogy környezetünk figyel bennünket, s cselekedeteink, megnyilvánulásaink alapján ítél meg minket. Mi is egyre inkább teljesítményünk tükrében kezdjük értékelni magunkat. Ez a fajta teljesítménycentrikusság az iskolában még jobban előtérbe kerül, s gyakorlatilag egész életünket végigkíséri.
Ha nagyon leegyszerűsítjük, erre felfűzve kétféle markáns személyiségtípust különböztethetünk meg (a valóság természetesen ennél jóval bonyolultabb, de most maradjunk ennél a modellnél). A sikerorientált személyiség szeret kockáztatni, önmagát próbára tenni. Egy feladat iránt akkor érdeklődik leginkább, amikor a siker és a kudarc valószínűsége megközelítőleg egyenlő, s a feladat számára közepes nehézségi szintű. A kudarckerülő önmagában bizonytalan, akár szorongó is lehet. Feladatválasztásában elsődleges szempont az, hogy a siker vagy biztosra vehető legyen, vagy olyan nehéz legyen a feladat, hogy a bekövetkező kudarc miatt ne kelljen szégyenkeznie.
Próbáljuk most a fenti, kissé elméleti megközelítést a saját életünkre vonatkoztatni! Ezt a kis „önismereti munkát” segítheti az alábbi kérdések megválaszolása: Milyen feladatokat vállalok el szívesen? Egy új szituációban miféle izgalom fog el? Milyen helyzetekben vagyok elégedett magammal?
Jó (belső) utat kívánok!
Kerekes Andrea
közösségfejlesztő
MentaPRO Alapítvány
Elérhetőség: kerekes.andrea@mentapro.hu
Számlaszám: 16200151-18540075
Adószám: 18734081-1-43
