Maraton cukorbetegen? Igen! – II.
Az előzmények: Papp Csaba vagyok, 51 éves és 23 éve 1-es típusú cukorbeteg. Ebben az évben jótékony futóként részt vettem a Budapest Spar Maratonon. A felkészülésemről írtam az előző Diabetes-számban, most magáról az eseményről szeretnék néhány gondolatot megosztani.
2016. október 9. Már nagyon vártam, hogy eljöjjön ez a vasárnap. A nagy nap. A futás napja.
Szombaton összepakoltam a holmimat, és elindultam Budapest felé, hogy a másnapi futás előtt még a csapattagokkal kicsit ráhangolódjunk a futásra és vasárnap reggel kipihenten tudjunk indulni. Úgy terveztük, hogy este korán ágyba kerülünk, hogy a másnapi futáshoz üdén, frissen állhassunk rajthoz. Hát ez nem így történt, mert nem várt feladatok is közbejöttek, így 23 óra után kerültem csak ágyba. Nem volt könnyű reggel formába jönni, gyors mosdás, öltözés, cukormérés, és dilemma, hogy mit és mennyit egyek, hogy a cukrom ideális legyen a futáshoz. Egy szendvics kis zöldséggel és tea. Úgy gondoltam, ezzel kibírom a kezdésig, és ha kicsit alacsonyabb a cukrom, betolok még egy banánt.
A Hősök terén volt a gyülekező, a bemelegítést a Bátor Tábor sátra előtt mindenki együtt végezte. Itt már elkezdődött a ráhangolódás is. Kiderült, hogy rajtam kívül még két cukorbeteg is fut a Bátor Tábor színeiben. Mivel nekik már nem az első maratonjuk volt, adtak néhány jó tanácsot, mire figyeljek futás közben, mert itt könnyen elviszi az embert a tömeg, a lelkesedés és a hangulat. Az inzulinpumpa persze nagy segítség volt, és a vércukormérős távirányítója biztonságot is adott.
Én a második voltam a váltóban, ezért elindultam a Duna-partra. Mire a 2-es váltóponthoz értem, már nagyon izgultam. A rajtszámok szakaszait elválasztó rácson fel-alá ugrálva néztem, mikor bukkan fel Bence fiam, akit váltanom kellett. Először a profik jöttek, számomra felfoghatatlan részidőkkel. Aztán az egész maratont futók és néhány váltófutó… aztán a középmezőnyben felbukkant egy ismerős, lila pólós fej, és a szívem már majd kiugrott a helyéről. Gyors rajtszámváltás, pacsi, és nekiindultam a saját 12 km-es távomnak. Előttem, mellettem, mögöttem rengeteg futó, a rakpart szélén sok-sok szurkoló, akik pihenés nélkül kiabáltak, fütyültek, tapsoltak és kezüket kitéve pacsira várva biztattak minket. Hihetetlen érzés volt.
A Bátor Tábor élménykülönítményes szurkolói akkor indultak be igazán, amikor megláttak egy-egy lila pólós jótékony futót közeledni. Harsogták a hajrá, gyerünk, bírni fogod és az „Aki itt fut az bátor, nem fél az árnyékától” rigmust. Az összes kéz pacsira várva nyújtózkodott felénk. Ezt persze nem lehetett kihagyni. Így ment ez végig a 12 km-en, és a lábaim csak vittek, repítettek. A frissítőpontoknál néhány szem szőlőcukrot vagy banánt vettem magamhoz, és futottam, futottam, futottam. Észre sem vettem és már a 3-as váltópont felfújt kapujához értem, ahol Márton várt rám legalább olyan izgatottan, ahogy én vártam. Gyors váltás, pacsi, és vége. Néztem még távolodó társamat, kicsit sétáltam levezetésképpen, és kifújtam magam. Gyors vércukor-ellenőrzés, 5,2 mmol/l, ami szerintem ideális volt. A rövid pihenés után most már tömegközlekedéssel visszaindultam a Hősök terére, hogy a befutónál ismét beálljak a csapatomhoz, és képletesen együtt érjünk a célba. Hihetetlen élmény volt a célvonalon átfutni a szurkolók és a hangosbemondó biztatása közepette. 28 ezer ember között futni felért egy adrenalinbombával. A LOS RUNditos csapat tagjának lenni megtiszteltetés volt. Jótékony futóként pénzt gyűjteni egy jó ügyért, boldogság. Külön köszönet az összes adományozónak, hiszen a kitűzött célt 123%-on teljesítettük! És végül 51 éves cukorbetegként maratoni váltót futni NEM lehetetlen!
Mivel is búcsúzhatnék, mint a pólóm feliratával: ÉN MÁR CÉLBA ÉRTEM. JÓTÉKONY FUTÓ VAGYOK! Ja és jövőre ugyanitt… remélem, veled is találkozom!
Papp Csaba