Eltelt 24 év

Dupla diabéteszből – tripla

1992-ben megjelent egy cikk az akkor még csak 10 000 példányos, fekete-fehér Diabetes folyóiratban, Dupla diabétesz címmel. Egy fertőszentmiklósi testvérpárról írt Módos Anikó kolléganőnk: a 17 éves Horváth Eszterről és húgáról, a nyolcadikos Ritáról.

Eszter elém jön, félúton találkozunk. Mosolygós, kedves lány, ránézésre olyan, mint a többi tizenhét éves. Beszélgetni kezdünk.

– Hétéves korom óta vagyok cukorbeteg, júliusban lesz tíz éve.

Elmondja, hogy Sopronban tanul, minden nap busszal jár be, hatkor kel és délután három óra körül ér haza…

Közben odaérünk a szépen gondozott kerttel körülvett házhoz. Rita – a kisebbik lány – a ház előtt áll. Kis növésű, sötétbarna hajú gyerek, a koránál jóval fiatalabbnak látszik. Izgalmában köszönni is elfelejt, hadarva magyaráz valamit a nővérének. Azt hiszem, arról van szó, hogy a cseresznyefán megjelentek az első gyümölcsök…

A szülők a tágas hallban várnak ránk. Leülünk, az édesanya mesélni kezd… A kisebbik lány többször is közbekotyog, s mikor az édesapja rászól, így szabadkozik:

– Ha nem beszélek sokat, az a hipo jele!

Azt hiszem, a szülők ezt már jó néhányszor megtapasztalták, és látom a szemükből, arra gondolnak: nem baj, ha fölöslegesen beszél is, lássuk csak, jól van.

Eszterrel ezalatt megtárgyaltuk, hogy mi minden szükséges ahhoz, hogy jogosítványa lehessen. Ő – a húgával ellentétben – csendes, komoly lány, felfogja a diabétesszel való együttélés felelősségét. Neki látszólag nem okoz különösebb gondot, hogy cukorbeteg, ugyanúgy él, mint egészséges osztálytársai…

– Egészségügyi pályára készülök – mondja Eszter. – Az érettségi után megpróbálom a főiskolát, dietetikus szeretnék lenni. Ha nem sikerül, laborasszisztens leszek. Fontos, hogy olyan környezetben éljek, ahol tudnak vigyázni rám. Az egészségügyet akkor szerettem meg, amikor cukros lettem…

Rita (aki epilepsziás is lett) varrónő akar lenni, de a jelentkezési lapot visszaküldték. A szülei ezért azt tervezik, hogy egy évig otthon marad, és jövőre újra megpróbálják. Akkor talán sikerül…

Eltelt 24 év, amikor szerkesztőségünk levelet kapott Esztertől: tudnánk-e küldeni egy példányt az újságból, amelyben a cikk megjelent. Előkerestük, elküldtük, de „nem ingyen”, arra kértük Esztert, meséljen magáról, húgáról és az eltelt 24 évről.

Húgom, aki 1977-ben született, 1980 júniusa óta diabéteszes. Akkor még kristályos inzulinnal kezelték. Sosem felejtem el azt a sok-sok harcot, mire ezt a picike lányt anyu meg tudta szúrni. Kergetőzés, sírás, apu és nagymama közben szorosan tartotta, hogy anyu tudja szúrni… rossz emlékek.

Gyerekkor

Aztán én is diabéteszes lettem, pont két év múlva. Első osztály végén akadályverseny volt az iskolában, ahol kaptunk egy nyalókát. Apu előbb jött értem, mint szokott, elvette a nyalókát, és azt mondta, majd ebéd után megkapom. Anyu otthon potyogó könnyekkel guggolt le hozzám, a nyalókát berakta a szekrénybe, hogy majd később… azóta sem láttam azt a nyalókát.

Teltek, pörögtek az évek, és szerencsére a technika is fejlődött. Mi még a kifőzős tűvel és fecskendővel kezdtük. Ültünk a konyhában, amíg anyu kiforralta a tűket és a fecskendőket. Aztán jött az „egyszer használatos” korszak. Már picit könnyebb volt. És megérkezett a fecsihez a belövő. Én leblokkoltam tőle, féltem, ahogy durván belevágja a combomba a tűt. Szó szerint kikergettem mindenkit a szobából, a fél család pedig az ablakon keresztül kukkolt, mikor sikerül megnyomnom azt a fránya gombot… pár percbe beletelt, bizony.

Aztán jött a „nasi”-korszak. Éhes voltam, kívántam az édességet. Minden rejtekhelyet megtaláltam, de annyi eszem volt, hogy az üres cukros papírt ne a kukába dobjam ki, mert azt észreveszik. Bedugtam a játék zongorába, a fotel huzata mellé… rafinált voltam, így utólag be merem vallani.

Húgom, mivel kiskorában lett cukorbeteg, sajnos lassabban fejlődött mind testileg, mind lelkileg korosztályához képest. Elvégezte a nyolc általánost, és eladónak tanult. Ekkortájt jött ki rajta az epilepszia, és mivel sokat volt emiatt rosszul, nem tudott dolgozni. Azóta is járadékon él, ami nem sok. Három éve lisztérzékenység alakult ki nála. Ember legyen a talpán, aki összehozza a cukorbetegdiétát a lisztérzékenydiétával!

A harmadik

Nálam jobban alakultak a dolgok, leérettségiztem, és mivel akkor nem sikerült az egyetemre bejutnom, elkezdtem dolgozni a kórházban. Természetesen azon az osztályon, ahol évekig betegként voltam. Majd a laboratóriumba kerültem, ahol már 23 éve dolgozom. Emlékszem, amikor annak idején az újságíró hölgy megkérdezte, mi szeretnék lenni, már akkor azt válaszoltam, hogy laboros.

Munka közben két tanfolyamot végeztem el, és egy levelezős főiskolát, közben megszületett az én drága pici fiam. Sajnos ő is diabéteszes lett. Nem azt mondom, hogy vártam, de fel voltam rá készülve, ha jönne… Mivel férjemmel akkor már elváltunk, vasárnap reggel azzal hozta vissza a gyereket, hogy este literszámra itta a folyadékot. Mivel éhgyomorra volt, azonnal cukrot néztem. 13 mmol/l. Egy világ omlott össze bennem. Azonnal kórház. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy résen voltam, egy nem cukros anyuka esetében több hónap is eltelhet, mire kiderül a baj.

Együtt

Alex fiam másfél évig húzta a mézesheteket, amikor diétával, inzulinmentesen a cukorbetegség fenntartható. Ekkor kapta meg az inzulinanalógot pennel, majd nemsokára az inzulinpumpát. Ő most már több mint két éve inzulinpumpás. Ennek hatására, és fiam kezelőorvosának „noszogatására”, akinek ezért örökké hálás leszek, egy éve én is pumpás lettem.

Látom, ha néha-néha valami finomságból több fogy a kelleténél, vagy mosáskor találok üres csokis papírt. Leültem a fiammal, és elmagyaráztam, ezt hogy oldhatjuk meg. Pumpával már könnyebb „nassolni”, de ésszel! Potyogó könnyekkel meséltem az én gyerekkoromról, hogy tudom, mit érez, hogy nem szabad, de csak azért is. Egymást átölelve sírtunk mindketten. Azóta is megesszük a fagyit vagy az édességet, de ésszel és számolva.

Minden egyes falat, amit eszünk, mérlegre kerül, számolunk, és úgy jöhet az inzulin. A pumpában az a jó, hogy variálni lehet az inzulin beadásának idejét, hogy mennyi ideig adagolja szép lassan. Tudni kell nagyon a diétát kezelni, mi hogyan szívódik fel, mennyire dobja meg a cukrot. Hiába van egy jól beállított inzulin, ha nincs meg a diéta! Én azt vallom, az egész alapja a diéta. Na és persze a sport. Fiam rendszeresen kerékpározik, én pedig heti két-három alkalommal futok.

Éljük az életünket, mint mindenki, és úgy érzem, mi, cukorbetegek, akik tényleg odafigyelünk magunkra, egészségesebben élünk, mint embertársaink!

Természetesen ez az egész állapot nem ilyen jó irányba indult volna, ha akkoriban édesanyám nem számol, mér szénhidrátot, ugyanúgy, mint most mi.

Köszönet az orvosaimnak, a múltban és a jelenben is. Voltak páran a 34 év alatt.

Horváth Eszter