Jelen (időben) lenni
Az utóbbi időben egyre népszerűbb téma a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét pszichológiája. Fókuszba kerülését minden bizonnyal komolyan befolyásolta az a boldogság-pszichológiai hullám, ami nagyon leegyszerűsítve azt mondja, hogy ha valamit nagyon akarsz, akkor azt eléred. Gazdagság, siker, egészség – csak rajtad múlik. Ha nem éred el, akkor nem akartad igazán. Tisztán látszik, hogy – eredeti szándéka ellenére – mennyire frusztráló lehet ez.
A tudatos jelenlét pszichológiája részben válasz erre is. Az elmélet központi gondolata ugyanis az, hogy adott helyzetben elvárásmentesen, nyitottan legyünk jelen. Ne akarjunk sem boldogok, sem ellazultak, sem gazdagok, sem vonzók lenni, hanem figyeljük meg azt, ami van. Ez a figyelem mindig az adott pillanatra vonatkozik, lehetőség szerint pedig ítélkezésmentes, leíró jellegű. Ebben az állapotban mindig van kíváncsiság arra a bármire, ami jön. Ez tulajdonképpen az elfogadása annak, hogy bizonyos esetekben nem nálunk van a kontroll. Netán éppen milyen jó, hogy adott pillanatban nem nálunk van a kontroll.
A tudatos jelenlét egy gyakorlat, de nem kizárólag meditációt jelent. Sokkal inkább életmód, amelyet az életünk minden területén megvalósíthatunk.
Talán sokunk számára ismerős az érzés, mintha fejben élnénk, mintha a valódi életünkkel párhuzamosan lenne egy saját, személyes mozink. Jövünk-megyünk, dolgozunk, gyereket nevelünk, szeretünk – eközben át-átkapcsolunk a saját fejben mozinkra, ahol emlékképek pörögnek, vagy egy holnapi találkozás lehetséges kimenetelei rajzolódnak ki.
Mi a baj ezzel?
Ilyenkor elkapcsolunk a munkáról, amit végzünk, a gyerekről, aki valamit mesélne nekünk, vagy a párunkról, akit a testünk éppen ölel. Eltűnünk. Nem azért, mert nem akarunk ott lenni, hanem mert nem tanultunk meg benne maradni a jelenben.
A fejben mozizás másik gyenge pontja sokszor maguk a filmek.
A tapasztalat az, hogy gondolataink nagyrészt vagy valamilyen múltbeli eseménnyel vannak elfoglalva, vagy egy jövőbeli történést vetítenek elő (múlt és jövő, bizony, miközben a jelen tanácstalanul álldogál egy sarokban).
A múlton való rágódást ilyen mondatokból ismerjük fel: ha akkor én..., bárcsak újra..., akkor voltam igazán boldog... A jövővel kapcsolatos aggodalmak pedig sokszor így fogalmazódnak meg: nem lesz hozzá elég erőm…, biztosan megteszi újra…, ha nem sikerül, abba belepusztulok…
Ez a folyamatos előre-hátra figyelés az időben érzelmileg nagyon igénybe vesz bennünket, leginkább azért, mert már a gondolat képes megteremteni azt az érzelmi állapotot, ami a valóságban létrejönne. Csakhogy, amíg egy horrorfilm megnézése után pontosan tudod, hogy ez nem a valóság, a fejben mozizáskor nincs vége főcím, nincs feloldás, nincs hazaséta. Sőt van, hogy a film magától is elindul, újra és újra – mintha nem lennél ura annak, ami veled történik.
A témáról bővebben:
Dr. Szondy Máté: Megélni a pillanatot – Mindfulness, a tudatos jelenlét pszichológiája
Alexandra Frey, Autumn Totton: Én – Itt – Most – Kreatív mindfulness gyakorlatok
Teasdale-Williams-Segal: Tudatos jelenlét a gyakorlatban
A tudatos jelenlét gyakorlásával a fejben mozi irányítása visszakerül hozzánk. Meg tudunk állni a jelenben, az adott pillanat valóságában, ahol egy különleges lepke száll a kezünkre; ahol futás közben halljuk a saját lélegzetvételünket.
Ragadd meg a pillanatot, halljuk sokszor. Talán így pontosabb: figyeld meg, ízleld/szagold/érezd, fogadd el, és ne ítélkezz arról, hogy az jó vagy sem. Csak add át neki magad azzal a bizalommal, hogy minden rendben van. Van, nem csak lesz!
