Joslin-díjasaink
Huszonhat éve kezelési naplót vezet
A 70 éves kaposvári Tóth Tibornak eszébe sem jutna megszépíteni az adatokat.
– Fegyelmezett, pontos ember vagyok – ezzel a tőmondattal jellemzi önmagát. Munkahelye az átlagosnál jobban megkívánta a korrektséget. Gázipari technikusként dolgozott a gázszolgáltatónál, s a gáz köztudottan veszélyes üzem. Tóth Tibor nyugodt úriember, ám ha a szakmájáról van szó, gyorsan ingerült lesz, mert úgy tapasztalja, hogy sok a félinformáció a szén-monoxid-mérgezésekkel kapcsolatban.
– A katasztrófa helyszínén készült riportokban szinte soha sem foglalkoznak az okokkal, holott az lenne igazán tanulságos: Sűrűbben kell ellenőriztetni a kazánokat!
Az élet más területein sem szereti a félmegoldásokat vagy a dolgok elodázását, szőnyeg alá söprését. A diabétesznél ez kifejezetten jó hozzáállás: szembenézni a dolgokkal és idejekorán orvosolni!
Huszonhat éve naplót vezet a betegségéről. Hiánytalanul, minden nap felírja a pontos adatokat: reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora. Beírja, mennyi inzulint ad és mekkora vércukrot mér. Piros színnel jegyzi a vércukorszintet, hogy az orvosnál ne kelljen keresgélni. Eszébe nem jutna, hogy megszépítse az adatokat.
Magamat csapjam be? – kérdezi. Legfeljebb odateszi a kérdőjelet, amikor látszólag minden indok nélkül ugrik meg a vércukorszintje. Ilyenkor több inzulint ad. Amikor megkérdezik, hányszor ad inzulint, azt válaszolja lakonikus tömörséggel: „ahányszor kell”. Leggyakrabban ötször, de változó. Az se egyforma, hogy adott inzulin mennyi cukrot visz le. A bázisinzulint megfelezte, felét reggel, felét vacsorakor adja be.
Éjszaka is megméri a vércukrát. Általában este fél tizenegykor fekszik le, jobban mondva alszik el, sokszor rádió mellett. Amikor hajnali háromkor felébred, akkor egy héten egyszer biztos megméri a vércukrát. Ha szükséges, azonnal orvosolja: benyúl a hűtőbe és előveszi a kefirt vagy a joghurtot. Ha nem találja, akkor a feleségét ébreszti. (Ezt csak viccből mondja.) Nagyon jó, figyelmes felesége van.
– Rám néz, és már látja, hogy leesett a vércukrom: egyél gyorsan! – figyelmeztet. Előbb megmérem, de mindig igaza van.
1986-ban derült ki, hogy diabéteszes. Hirtelen lefogyott. Túl sokat ivott, jó teákat főzött a felesége, ezért ezt igazából nem is érzékelte jelzésként. De amikor elment szemorvoshoz, azonnal továbbküldték szakrendelésre. Kezdetben tablettával próbálkoztak, aztán 1988 nyarától inzulinos. Ami az egyébként is előrelátó, gondos, precíz életmódját csak tovább fokozta. Mutatja a táskáját, amit magával hozott ide Budapestre is Kaposvárról. Van benne műszer, inzulin, ennivaló, bicska, fényképezőgép. Jöhetne akár egy márciusi hóvihar is, őt nem érné felkészületlenül, biztosan túlélné.
Bartuc Gabriella
