Joslin-díjasaink
Az élet adta lehetőségek és a diabétesz kötöttségei
– Negyvenöt évnyi cukorbeteglét után kijelenthetem: vannak pozitívumai annak, hogy cukorbeteg vagyok! – Ezzel a meglepő mondattal kezdte a beszélgetést Terlaky Edit kaposvári nyugdíjas matematika-fizika szakos tanárnő, amikor tavaly, a budapesti Civil Fórumon interjút kértem tőle.
Született matematikusként három pontban összefoglalva azonnal meg is indokolta állítását: 1. A betegség rákényszerít az egészséges életmódra. 2. Az inzulinadás, a diéta kötöttségei megedzették az akaraterőmet, s ezt az élet más területein is kamatoztathatom. 3. Motivál, hogy bebizonyítsam magamnak: érek annyit, mint egy egészséges ember.
Terlaky Edit érettségi előtt állt, negyedikes gimnazista volt, amikor kiderült róla, hogy cukorbeteg.
– Nem volt könnyű az első időszak, de már elég érett voltam ahhoz, hogy megértsem: muszáj a kötöttségeket vállalnom. Szüleim és népes családom mellettem álltak, természetesen kezelték betegségemet. Szerencsém volt, hogy dr. Angeli István főorvos úr sem táplált betegségtudatot belém, nem tiltott el a sportolástól, megértő, jó tanácsokkal terelgetett, támogatta a választott pedagógusi pályámat, pedig ez elég messze van az egyenletes napirendtől.
– Betegségem másik nehéz szakasza a terhességek idején volt. Különösen a másodiknál, amikor otthon kellett hagynom a kisfiamat, és hónapokat kórházban töltenem. Balázs fiam 38 évvel, Ágnes lányom 35 évvel ezelőtt született. A fiaméknál ma már van egy hároméves unokám is, Marci. Eredetileg négy gyermeket szerettem volna, de az orvosok azt mondták, ne kísértsem a sorsot. Negyven évvel ezelőtt még az volt a nézet, hogy cukorbeteg ne szüljön gyereket, azóta sokat változott a helyzet, ezt a mai diabéteszes lányoknak üzenem biztatásként.
– Soha nem gondoltam a diabéteszre betegségként, soha nem gondoltam azt, hogy kevesebbet érek. De az is lehet, hogy tudat alatt éppen azért vállaltam sok mindent, hogy magamnak is bizonyítsak.
A tanárnő hangsúlyozza, hogy sohasem titkolta a betegségét, de azt sem hagyta, hogy sajnálják vagy lenézzék emiatt.
– Amíg dolgoztam, a hivatásom tanév közben egész napos szellemi és idegi koncentrációt követelt, és természetesen előfordultak rosszullétek. Ilyenkor pár perc türelmet kértem, majd folytattam, ahol abbahagytam. Imádtam a tanítást.
Fiatal korában kosárlabdázott, de ma is fontosnak tartja a mozgást.
– Miután a kosárlabdából kiöregedtem, egy természetjáró szakosztály vezetőjeként sokfelé kirándultunk az országban a diákokkal. Most már csak a környéken túrázunk, a kolléganőmmel és barátnőmmel szervezünk nyáron táborokat. Három éve nyugdíjas vagyok, most már tudok elfogadhatóbb HbA1c-t produkálni. A hétköznapi életben nem vagyok „mintabeteg”. Egyensúlyozom az élet adta feladatok, lehetőségek és a diabétesz kötöttségei között. Bár az új inzulinokkal és eszközökkel ez már sokkal könnyebb, mint az elején! Most is jó kezekben vagyok, dr. Horváth Ágota háziorvos és dr. Dezső Enikő diabetológus főorvos türelmét köszönöm, és szakértelmükben bízva célom a Victoria-érem!
Bartuc Gabriella
