Joslin-díjasok

A Joslin Diabétesz Központ 1948-ban Győzelem-érem néven alapított díjat a 25 éve diabétesszel élők számára, ezt ma 25 éves oklevélként ítélik oda azoknak, akik legalább 25, legfeljebb 49 éve inzulinos cukorbetegek. A legalább 50, inzulinos cukorbetegként leélt évért az oklevél mellé érem is jár. A 75 évnyi diabéteszért ítélik oda a Victoria-érmet.

Csak pozitívan, mint az első lelet!

– Cukros vagy? – kérdezte hangosan az ügyeletes nővérke, amikor kezébe vette a pénteki vérvétel eredményét, amiért csak hétfőn tudtam elmenni. 1988 nyara, Nagyvárad, deltásodni akaró, nyurga, 17 éves gyerek voltam, és a fárasztó erőgyakorlatok között, pótcselekvésként, pihenésképpen egyre többet mentem a csaphoz, ittam, sokat, és közben fogytam. A jeleket édesanyám ismerte, ezért küldött el vérvételre. Az amúgy fura volt mindenkinek, hogy nemcsak a káposztás kockát, de a juhtúrós tésztát is cukorral eszem, viszont utólag nehéz megmondani, hogy mitől is robbant a cukorbomba a szervezetemben, de nekem mindegy is.

Irány az ismerős belgyógyász doki, hátha… de a kórházból már nem engedtek haza, megkaptam az első inzulinadagomat, és elkezdtem egy új életet.

„A ma az a holnap, amitől tegnap féltél” – jut eszembe sokszor a mondás, s a múlton merengve elgondolkodtat, mennyire számít, hogy ki hova születik, milyen ellátásban részesül. Mindig van jobb és rosszabb, rajtunk áll, hogy az életnek melyik oldalát nézzük. Ha azt nézzük, mi a pozitívum az adott helyzetben, akkor máris boldogabb az életünk. (A nem cukorbetegeknek is az lenne, ha így állnának hozzá.)

Életben maradtam, az inzulinnak hála, és közben havi egyszeri vércukormérés (biciklizve hajnalban a laborig, protekcióval ujjbegyből, nem vénásan vett vérből, majd az eredmény alapján a kezelőorvos következtetéseinek meghallgatása), főzendő fém- és üvegfecskendők, a mai ismereteimmel és egy inzulinpumpás kezeléssel összehasonlítva csoda, hogy életben maradtam.

1990. május 24-én települtünk át Magyarországra (nagyapám Budapesten született, de ez egy másik történet), egyetem, doktorandusz-lét, utazások, minél több helyre eljutni, minél több mindent kipróbálni, carpe diem. Aztán a főállású munkahelyek, ismét utazások, stressz, stressz-kezelő tanfolyam, időhiány, időmenedzsment-tanfolyam, előadások, prezentációs tanfolyam, sok egyeztetés kollégákkal és ügyfelekkel szerte a világban, kommunikációs tanfolyam. Közben kísérletekben való részvétel a Péterfyben, hű, mekkora volt az a szenzor, amit egy válltáskában kellett hordani, és mennyire pontatlan volt!

Azon gondolkodom, ha a mai eszemmel, tapasztalatommal és tudásommal kezdhetném elölről a cukorbeteglétet... de nem lehet, és így van ez jól. Van mit levonni tanulságnak. Odafigyelés és együttműködés orvossal, családdal, munkahellyel, és mindenben meglátni a jót.., aki figyel, az meglátja. Annyi gond van a világban, ahhoz képest a mienk már nem is akkora. Annyi betegséget láthatunk a kórházban, hogy már szinte örömmel jövünk el, hogy nekünk sokkal könnyebb, ha figyelünk és együttműködünk.

A sok rohangálás, utazás és hangulati hullámzás után a nyugalmat kerestem, munkahelyváltás, szinte semmi utazás, közben házasság és gyerekek (Bíborka 4, Hajnalka 1 éves múlt), és egészen más nyugtalanság és hangulati hullámzás jött. Sokszor inkább feladná az ember, de segít a párterápia és a nevelési tanácsadó, így mára túl vagyunk a sokadik küzdelmen, sokadik alkalommal sikerül legyőzni magamat.

Az örökös küzdelem, hogy nem csak magamat és a cukorszintet, de minden mást kontroll alatt tudjak tartani, és mindent oldjak meg, már nem hiányzik. Hiszen a családnak odafigyelés kell és együttműködés, a feleségnek sem tanács, hanem beszélgetés, nem valami cél érdekében, egyszerűen csak úgy. „Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk felelőtlen szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek” – mondja Vekerdy Tamás.

Szeretetnyelvek felismerése (mindenki tudja a sajátját és a családtagokét? 1. minőségi idő, 2. apró szívességek, 3. testi érintés, 4. elismerő szavak, 5. ajándékok), aminek nagyon érdemes utánaolvasni, mint ahogyan rengeteg dolognak. Megint, nem azt kell nézni, hogy mi mindent nem tudunk elolvasni, hanem azt, hogy mi mindent igen.

43 évesen találkoztam az erőszakmentes kommunikációval, ami családokat, barátokat, és akár ellenséges országokat is befolyásolni tudna a jó irányba, mégsem ezt tanítják az iskolákban. Aki megismeri és alkalmazza, az több lesz tőle, és a világ is jobb lesz, de ez is így van jól, így jobban látjuk a fejlődést, a jót. Béke, szeretet, megértés, elfogadás vezéreljen minden sorstársat, és így a környezetünkre is hatni tudunk. Innen is köszönöm a nővérkéknek és orvosoknak is, hogy megérhettem és megírhattam mindezt.

Kincses Zoli
Nagyvárad-Budapest-EU

Beteg, de egészségesebben él sokaknál

Varga Lászlóné 52 éve diabéteszes, a Joslin-érmet tavaly szeptemberben vehette át, a Diabetes születésnapján. A Győr-Sopron-Moson megyei napilap, a Kisalföld az alábbi cikkben reflektált az elismerésre.

A győri asszonynál 52 éve fedezték fel ezt a kórt. Akkor kezdte a közgazdasági technikumban a második évfolyamot, de nagyon legyengült és egy tanórát se bírt ki anélkül, hogy ne igyon vizet. Hamarosan be sem tudott menni az iskolába, csak otthon feküdt. A háziorvos vitaminhiányra gyanakodott, de egy szakorvos acetonos illatú leheletéből rájött a bajára.

— A diagnózisnak olyan hatása volt, mintha családunkat mély kútba lökték volna. Nem tudtunk semmit a cukorbetegségről, és én tizenhét évesen nehezen dolgoztam fel, hogy úgy bántak velem, mint a hímes tojással – idézte fel Varga Lászlóné a diákéveit, amelyek után bérelszámolással foglalkozott. Akkoriban a diabéteszes tornaórára nem járhatott, osztálykirándulásokra sem mehetett el. A tűket, amivel az inzulint beadta, még főzni kellett. Azóta persze sok újdonság, számos eszköz teszi kényelmesebbé a betegek mindennapjait.

Azt kellett megkérdeznem magamtól, akarok-e egészségesen élni? Ha igen, be kell tartanom a szigorú napirendet, egészségesen kell étkeznem, rendszeresen mozognom kell! Mindenkinek így kellene élnie saját érdekében, nekem azonban ez kötelező – mondta Marika, és hozzátette: az a nehéz a cukorbeteg életében, hogy egy kényes egyensúlyt kell fenntartania, a vércukorszint ugyanis se alacsony, se magas nem lehet. S gyakran kell ellenőrizni. Emiatt sok betegnek naponta nyolcszor kell magába tűt szúrnia egész életében. Ez lelki terhet is jelent, amiben az segíthet Vargáné szerint, ha meg tudja beszélni gondjait valakivel a beteg, mint ő megözvegyülése előtt a férjével. A Győr-Moson-Sopron Megyei Diabétesz Egyesület összejövetelei is alkalmat adnak erre, és sokat segíthetnek azzal a nem betegek, ha több ismeretet szereznek a diabéteszről.

Varga Lászlóné tapasztalatai szerint sokan idegenkednek a cukorbetegektől, úgy bánnak velük, mintha AIDS-esek lennének. Azt se tudják például, hogy az 1-es típusú diabétesz nem megelőzhető, s ha zavarodottan viselkedik a cukorbeteg és acetonszagú a lehelete, sürgős segítségre szorul.

– Csak az tudja átérezni igazán, milyen cukorbetegnek lenni, aki maga is az. De a diabéteszes gyerekeket saját példámmal biztatni tudom. Nem kell lemondaniuk hobbijukról, a sportról. Én például sokat utaztam. Csak mindent odafigyeléssel, mértéket tartva tegyenek – fogalmazott Marika.