Hajnali csengetés
Valaki kora hajnalban csengetett a családorvos lakásának ajtaján. Megszokta ezt az orvos, percek alatt felöltözött. Gyorsan jöjjön, doktor úr, Matild néni hajnalban reszketni kezdett, elsápadt és összeesett.
Azon a tavaszi hajnalon elfagyott a falu csaknem összes gyümölcsfája, Matild nénié biztosan mind. Már második éjjel kint volt a gazdaságban, tizedmagával füstöltek a fagy ellen – a második hajnalon már látható volt, hogy hiába. És Matild, ez a szívós, munkabíró, hatvanas évei elején is örökmozgó, gazdálkodó asszony most ott fekszik, talán túl sem éli a csapást, hogy az idei termést leszedte a késő tavaszi fagy.
A mentő szirénázva jött és a fél falu talpon volt, amikor élesen vijjogva elvitte Matild nénit. Másnap mindenki suttogta: cukorbeteg lett. A családorvos tudta, hogy már két éve, egy rutinvizsgálatkor is rosszak voltak az értékei, de Matild néni „nem ért rá” ezzel törődni.
Fél év telt el. Egyik este, már túl a rendelési időn, Matild telefonált. Doktor úr, egészen jól vagyok! Tudom, mondta az orvos, jók az eredményei. Matild néni dicséretet várt, az orvos köszönetet. Ha nem is ilyen szavakat hallottak egymástól, azért mindketten tudták, ennek a telefonbeszélgetésnek ez a lényege.
Matild nehezen fogadta el, amikor a kórházból hazakerült, hogy ezentúl másképpen kell élnie. Diétáznia kell! Igaz, amikor megismerte az étrend lényegét, elcsodálkozott, hogy nem is túl szigorú. Rendszeres, lehetőleg napi ötszöri étkezés, kevesebb legyen az édes gyümölcs, kevesebb a tejtermék, és főleg a kenyér. Na, a kenyér… pedig mennyire szereti Matild! Hogy mennyit eszik belőle, az orvos sosem tudta meg, Matild, az igazi nagy kenyeres védte hadállásait. Még a három gombóc fagyit is előbb vallotta be. Az nem gond, néhanapján, felelte az orvos, ha az ember okos számítgatással a nap hátralévő részében egyensúlyt teremt. És ha eleget mozog utána. Eleget? Lótok-futok én minden nap eleget, dohogott az asszony.
A faluban kitűnő gyógyfürdő van, de Matild addig csak kívülről látta, míg az orvos tanácsára az unokák el nem csalták. Azt nem sejtették, hogy a nagyi nem tud úszni, de ráhagyják, hogy a mellig érő vízben lubickol és helyben „fut”, ahogy orvosa tanácsolta, fontos, hogy ettől jobban érzi magát. Mintha gondtalanabb lenne. Legalábbis vidámabb, kiegyensúlyozottabb. Nem veszi vállára mindenki baját, többet törődik magával. Most ezt érzi feladatnak.
Akkor este, a telefonbeszélgetéskor az orvos csak várta, mit akar még Matild néni mondani. Addig is, megdicsérte, hogy szép új ruhákat vett, látta minap az utcán. Jól tette, hiszen szépen lefogyott, fodrásznál is volt, ugye. Végül Matild kis szünet után megkérdezte: mit gondol a doktor úr, nem árthat-e neki a hévízi tó, mert az ugye elég meleg az itteni fürdőhöz képest, és életében először szabadságra szeretne menni, és oda vágyik.
Fél év után Matild úgy érzi, még nem fogadta el egészen, még nem ismeri teljesen a betegségét, de abban igaza volt az orvosának: az életmódon változtatni jó gyógyszer.
Szőke Mária
