Joslin-érmeseink

2011-ben vehette át 25 évnyi diabéteszéért a Joslin Diabetes Center elismerő oklevelét Venesz László, a Győr-Moson-Sopron Megyei Diabetes egyesület elnöke.

Ha nem is az alakulásától, a kezdetektől, de 1995-től tagja vagyok egyesületünknek. (A Győr-Moson-Sopron Megyei Diabetes Egyesület 1993-ban alakult, 2013-ban lesz 20 éves!)

1995-ben kaptunk – kiscsoportban – az 1-es típusú cukorbetegek részére tartott alapozó képzést, ami meghatározó volt (hiányolom mostanában a hasonló kezdeményezést) cukros életemben. Addig csak nagyon keveset tudtam a cukorbetegségről, nem tudtam mi az a „hajnali hatás, a Somogyi-hatás”, mit és mennyit fogyaszthatok az ételekből, mennyi a szénhidrát-tartalmuk, és még sok minden mást sem tudtam. Ezért örökké hálás vagyok a képzést megszervező szakápoló mentorunknak, Nagy Béláné Erzsikének.

A képzés olyan jól sikerült, hogy a résztvevők többször sikeresen vetélkedtek a cukorbeteg-találkozók alkalmával. A továbbképzésnek köszönhetően éveken keresztül sikerült a dobogó valamelyik fokára állnunk. Jót derültünk, amikor meggyanúsítottak, hogy csalunk, a vetélkedő csapatba beépített „doki” vagyok. Az akkori személyi igazolványom még tartalmazta a foglalkozásomat, így sikerült tisztáznom magamat.

Nyugdíjazásom előtt az építőiparban létesítményfelelősként, projektmenedzserként dolgoztam. Többnyire nagyobb ipari épületek építés-szervezése volt a feladatom. Sikerült világcégeknek is megfelelni, például a General Electricnek. Kolozsváron egy papírgyár építését vezényeltem, Győrben az Arrabona áruház és a káptalan dombon a Vendégház építését szerveztem. Nem volt könnyű megfelelni az elvárásoknak inzulinos cukorbetegként. Előfordult, titkolnom kellett, hogy inzulinos cukorbeteg vagyok a helytelen megítélés, az általánosítás miatt. Tapasztalatom, hogy az emberek sokszor a rosszul beállított vagy a labilis cukorbeteg tünetei alapján általánosítanak. Nem volt egyszerű időben étkezni (szendvics mindig készenlétben volt) vagy az inzulint időben beadni. Nekem étkezés előtt mindig tüntetően kezet kellett mosni (elkülönülni), hogy az inzulinbeadást meg tudjam oldani.

Előfordult, egy tárgyalás során, hogy elkérték tőlem az inzulinadagoló tollat, mert valódi tollnak nézték. Alig tudtam megmagyarázni, hogy ezzel nem lehet írni, mert „éppen kifogyott”. Láttam a kétkedést, talán félti, hogy nem adja oda írni.

Volt, ahol tudták, hogy cukorbeteg vagyok, itt „csak” be kellett bizonyítani szorgalommal, hogy annyit vagy többet érek, mint más egészséges ember.

Az egyesületben 1998 óta először vezetőségi tag voltam, azután a vezetőség alkalmasnak talált az elnöki teendők végzésére, amit én nem fogadtam el, „majd ha nyugdíjba megyek”, tettem ígéretet. Ez is eljött, 2007-ben. 2008 tavasszal meg is választott a tagság. Azóta végzem az elnöki teendőket. Összetartó „csapat” a miénk, így volt lehetőség a szervezőbizottság és a tagság hathatós segítségével 2011-ben a Diabétesz Világnapot és az országos cukorbeteg-találkozót sikeresen, megelégedéssel lebonyolítani.

1984-ben állapították meg, hogy 1-es típusú cukorbeteg vagyok, aki inzulinra szorul. Előtte pár hónapig amolyan nyavalyás, levert voltam, nem tudtam belőle kikopni. Régebben egy megfázás háromnapos betegség volt. Valószínű az immunrendszerem is legyengült. A gyors fogyás, az állandó szomjúságérzés, a sok vizelés panaszával mentem el orvoshoz. A laboreredményem persze igazolta a gyanút.

Mint a legtöbb kezdő, én is megpróbáltam minden általam ismert praktikát, „hátha meg lehet úszni a cukorbetegséget”. Már tudom, a kezdeti időszakban marad valamennyi saját inzulin, hát én ezt kihasználva nagyon erős diétával fél évig elfogadható reggeli vércukoreredményeket produkáltam. Le is állhattam az inzulin adásáról vagy fél évre. Persze, miután kimerült a saját inzulinháztartásom, kénytelen voltam visszaállni az inzulin adására. Sok minden mellett megpróbáltam az úgynevezett őssejtfokozó terápiát is. Ma már tudom, ezek a próbálkozások teljesen nem oldják meg az alapproblémát. Az időlegesen kisebb inzulinszükséglet inkább csak problémát jelent: egy ideig labilis az állapot, lehet a vércukrot sűrűn méregetni, állítgatni az adandó inzulin mennyiségét.

Azért ma is a kísérleti nyuszit játszom, de másként és tudatosan. Ha van valami „ígéretes újdonság”, utánajárok, esetleg ki is próbálom, és a tapasztalatot megosztom a többiekkel.

Venesz László