Injekció, de mégsem inzulin
A cukorbetegség kezelésének új lehetőségei
Az elhízás és a 2-es típusú diabétesz járványszerű terjedése komoly kihívást jelent az egyén, a társadalom és az egészségügy számára. A betegség kezelésében a túlsúly csökkentése alapvető. Ez életmódváltás nélkül nem képzelhető el.
Az életmódi kezelés kudarca esetén „borítékolható” az inzulinra állítás elkerülhetetlen volta. A gyógyszeres kezelés egyszerre kell legyen hatékony, biztonságos és, amennyiben lehetséges, progressziógátló. Az utóbbi az inzulint termelő hasnyálmirigy béta-sejtjeinek megóvását jelenti. A biztonságosság körébe tartozik az alacsony hipoglikémiakockázat és hogy az adott készítmény semmiképpen ne növelje a szív- és érrendszeri vagy daganatos megbetegedések előfordulását, illetve az ilyen okú halálozást.
A 2-es típusú cukorbeteget egyszerre jellemzi az inzulinelválasztás zavara és a szintén a hasnyálmirigyben, az alfa-sejtekben termelődő, vércukoremelő hatású glukagon hormon emelkedett szintje. Ezek és a sejtek inzulin iránti érzékenységének csökkenése (inzulinrezisztencia) együttesen okozzák a progresszív vércukor-emelkedést.
A betegség kezelési ajánlásai évről évre módosulnak a bevezetésre kerülő újabb és újabb készítmények, hatástani csoportok megjelenésével. Egy ilyen új hatástani csoport az inkretin hatáson alapuló antidiabetikumok csoportja, amely 2008-ban jelent meg először a nemzetközi ajánlásokban.
Mik azok az inkretinek?
Olyan hormonok, amelyek a bélfal speciális sejtjeiben termelődnek az étkezést követően. Közülük is kiemelkedő jelentőségű a GLP-1, amely a vércukorértéktől függően fokozza az inzulintermelést és -elválasztást és szintén vércukorfüggően csökkenti a glukagonelválasztást. Emellett teltségérzetet okoz és lassítja a gyomorürülést. A hormon rövid életidejű, lebontását egy DPP-4 nevű enzim végzi.
A kutatások két irányban folytak. Az egyik célja olyan készítmény előállítása volt, amely a beteg saját GLP-1 hormonjának lebontását gátolja. Ezek a DPP-4-gátlók vagy „gliptinek”. A másik irány olyan GLP-1 hatású szer kifejlesztése volt, amely ellenáll a lebontó enzimnek és kellően hosszú hatástartamú. Ez utóbbi csoportból Magyarországon két gyógyszer van forgalomban, az exenatid és a liraglutid. Hátrányuk, hogy fehérje természetük miatt csak injekciós formában adagolhatók, előnyük viszont, hogy vércukorcsökkentő hatásuk erőteljesebb, a hipoglikémia kockázata kisebb és a betegek többségénél súlycsökkenés érhető el a segítségükkel. Ez utóbbi hatás rendkívül fontos azoknál a betegeknél, akiknél a fogyás eddig nem sikerült. Igazolt tény, hogy már önmagában 1 kg súlyfelesleg leadása képes csökkenteni a vércukor-, vérzsír-, vérnyomásértékeket és ezeken keresztül a szív- és érrendszeri megbetegedés, sőt a halálozás kockázatát is!
Kik számára előnyös ez a kezelési forma?
Hol a helye ezeknek a készítményeknek a magyar kezelési ajánlásban? Mit várhatunk tőlük? Az életmód-terápia mellett kettős és hármas kombinációban egyaránt adhatók. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy metforminkezelés vagy a metformint mellékhatások miatt nem toleráló betegek esetén szulfanilureakezelés mellé, esetleg metformin és szulfanilurua mellé harmadik szerként adhatók. A vizsgálatok igazolták, hogy például a meghagyott tablettás kezelés mellé a betegek egyik felében hosszú hatású bázisinzulint vagy inzulinanalóg-keveréket, a másik felében exenatidot adva azonos HbA1c-csökkenés volt elérhető. A betegek súlya viszont inzulin adása mellett nőtt, exenatid mellett csökkent. A liraglutiddal végzett LEAD vizsgálatsorozat többek között bizonyította, hogy a HbA1c-csökkenés független a testsúlyváltozástól, vagyis a kevesebbet fogyó betegek anyagcsere-helyzete is jelentősen javult.
Az injekciós adagolás okozta kellemetlenség eltörpül a testsúlycsökkenés és a szénhidrát-anyagcserére kifejtett kedvező hatás mellett. A betegek az adagoló eszközök használatát saját tapasztalataink szerint is könnyen elsajátították, sikerült legyőzni a szúrástól való félelmet, és többségük elégedett ezzel a kezelési formával. Az eddigi elemzések szerint az alacsony hipoglikémiakockázat mellett ezek a gyógyszerek a szív- és érrendszer szempontjából is biztonságosak.
A saját betegeinken szerzett tapasztalatok megerősítették az irodalmi adatokat. Betegeink jelentős része számottevő súlyvesztés mellett, hipoglikémia nélkül érte el a kitűzött HbA1c-értéket. A mellékhatások (bélrendszeri panaszok, émelygés, esetleg hányás) általában enyhék és átmenetiek voltak.
Dr. Sudár Zsolt
Tolna Megyei Kórház, 3. sz. Belgyógyászat, Szekszárd
