Az év témája

Elhízás ellen

Korunk rákfenéje az elhízás – globális kitekintés

Napjainkban az elhízás rohamos, világméretű növekedésének vagyunk szemtanúi. Az elhízás okaként részben az energiabevitel növelése, részben az energiafelhasználás (fizikai aktivitás) csökkenése áll.

Az energiabevitel növekedéséhez vezet az a tény, hogy a fejlett országokban a rendelkezésre álló táplálékmennyiség (illetve annak energiatartalma) fokozatosan nő, a lakosság egyre többet táplálkozik gyorséttermekben, ahol az ételek adagjai fokozatosan nagyobbá váltak, s előtérbe került a nagy energiatartalmú üdítőitalok fogyasztása. Ugyanakkor napjaink jellegzetességeként a lakosság egyre nagyobb aránya folytat fizikailag inaktív, ülő jellegű életmódot, s ez az életvitel megjelent a fiatalok körében is. Elég e téren arra utalni, hogy a televíziónézés tartama és az elhízás között összefüggés igazolható. Az elhízás kategorizálását az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nyomán – a táblázatban foglaltak szerint − a testtömegindex (BMI: body mass index) alapján végezzük.

Az elhízás világméretű epidemiológiai adatait 2004-ben az International Obesity Task Force közlése tekintette át. E szerint a világon 1,1 milliárd túlsúlyos és 312 millió elhízott ember él, s az elhízás előfordulási gyakorisága az elmúlt 20 év alatt két-háromszorosára nőtt.

„Kövér Amerika”

Megdöbbentők az Egyesült Államokból származó adatok, amelyek a testsúlyfelesleggel rendelkezők számának meredek emelkedését jelezték 20-25 év alatt. Az 1999-2000-ben regisztrált adatokat összehasonlítva az 1976–1980 között nyert adatokkal kiderült, hogy a túlsúlyosság előfordulási gyakorisága 40 százalékkal (46-ról 64,5 százalékra), az elhízás gyakorisága pedig több mint duplájára nőtt (14,5-ről 30,5 százalékra) a felnőtt lakosság körében. Az igazán megdöbbentő adat az, hogy az elhízás megjelenése egyre fiatalabb életkorban figyelhető meg. Szintén az Egyesült Államokból származó felmérés szerint a 12–19 éves korosztályban az elhízás előfordulása 1994 és 2000 között 10,5-ről 15,5 százalékra emelkedett, de a növekedés az egészen fiatal korúak (2–5 évesek) között is megfigyelhető volt, ahol a 7,2 százalékos előfordulás 6 év alatt 10,4 százalékra nőtt.

A túlsúly következményei

Az elhízás egészségkárosító hatása számos téren érvényesül, legyen szabad a hangsúlyt az újság jellegéből adódóan a cukorbetegségre helyeznem. Az elhízásnak alapvető szerepe van a 2-es típusú diabétesz, illetve kórmegelőző állapotainak (emelkedett éhomi vércukor, csökkent glukóztolerancia) kórfejlődésében. Ma már adatok támasztják alá, hogy az elhízás az 1-es típusú diabéteszhez társultan is megjelenhet („double” – kettős – diabetes), s ez számos kezelési gondot jelenthet. Népegészségügyi szempontból azonban – gyakorisága, klinikai következményei révén − az elhízás talaján fejlődő 2-es típusú diabétesz, illetve a társuló szív- és érrendszeri betegségek jelentenek igazi gondot. Ugyanakkor az is dokumentált, hogy a diabéteszen és a szív- és érrendszeri megbetegedéseken túlmenően bizonyos daganatok, az epekövesség, a degeneratív jellegű ízületi bántalmak, az alvási apnoe szindróma kialakulásának kockázatát is egyértelműen növeli az elhízás. További gond, hogy az elhízásnak vannak pszichés vonatkozásai is, amelyek társadalmi izolálódáshoz és az életminőség csökkenéséhez is vezethetnek.

A testsúly (testtömeg) növekedése a 2-es típusú diabétesz egyik legerősebb előjele. Noha hosszú éveken keresztül a testtömegindexet használtuk a beteg tápláltsági állapotának jellemzésére, napjainkban a centrális, más néven hason megjelenő elhízás kóroki szerepének felismerésével összhangban a haskörfogat értékét tartjuk az egyik legfontosabb testméreti adatnak. Szemléletünk és gyakorlatunk változását a hasi zsírszövet hormontermelő funkciójának felismerése és a metabolikus szindróma koncepciójának elterjedése alapozta meg.

Az elhízáshoz társuló inzulinrezisztencia kialakulása nem jelenti azonnal a 2-es típusú diabétesz megjelenését, a folyamat – amelynek kezdetén inzulinrezisztencia állapítható meg normális vércukorértékek mellett, s csak bizonyos idő után jelenik meg a glukózintolerancia különböző foka − időben elhúzódó. Így a metabolikus szindróma és a 2-es típusú diabétesz összefüggése a kórfolyamatok időrendi sorrendjével magyarázható. Kezdetben a metabolikus szindróma hátterében álló inzulinrezisztenciát fokozott inzulintermelés kíséri, ez biztosítja a normoglikémia fennállását. A 2-es típusú diabétesz felé vezető úton a további lépést − a béta-sejtek funkciójának romlása miatt − az orális glukózterheléssel kimutatható csökkent glukóztolerancia (IGT), majd az éhomi vércukorszint növekedése jelenti. A kronológiai sorrend végén a klinikailag megnyilvánuló 2-es típusú diabétesz áll. Az időben elhúzódó, lappangó kórfejlődés teremti meg a megelőzés alapját, de ugyanez a körülmény alapozza meg a szűrővizsgálatok jelentőségét is.

Jól ismert, hogy a 2-es típusú diabétesz szövődményei között a szív- és érrendszeri megbetegedések (szívinfarktus, stroke, alsó végtagi érbetegségek) klinikai jelentősége igen nagy. Ugyanakkor az IGT stádiuma is megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Az elhízás talaján fejlődő cukorbetegséggel kapcsolatban nemcsak a kezelés, hanem a megelőzés kérdései is napjainkban az érdeklődés előterében állnak.

Életmóddal a súllyal szemben

A betegek kezelése terén életmód-terápiával és gyógyszeres beavatkozással végzett vizsgálatok eredményei ismeretesek. A morbid, vagyis beteges elhízásnak műtéti kezelése is lehetséges, erre azonban csak ritkán s meghatározott feltételek mellett kerülhet sor.

Az életmód-terápiának kiemelt jelentősége van, mert a táplálkozási előírások betartása és a testmozgás fokozása tekinthető a legszélesebb kör számára hozzáférhető, élettani alapokon nyugvó, s így mellékhatásoktól mentes beavatkozásnak. Noha kézenfekvő, hogy a kalóriabevitel csökkentését és a fizikai aktivitás növelését kell az elhízás elleni világméretű küzdelem középpontjába állítani, tudatában kell lennünk annak, hogy az elhízási hajlam erős genetikai befolyásoltsága gyakran megnehezíti, olykor sikertelenné teszi az érintett egyének erőfeszítését a testsúlycsökkentés terén.

A szív- és érrendszeri kockázati tényezőkkel sújtott, 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegek gyógyszeres kezelését mindig életmód-terápia mellett kell alkalmazni. A gyógyszeres kezelésnek azonban a diabéteszen túl ki kell terjednie valamennyi szív- és érrendszeri kockázati tényező erélyes, egyidejű befolyásolására is.

Ennek eredményességét a Dániában folytatott STENO-2 vizsgálat meggyőző erővel igazolta. A tanulmány kétséget kizáróan alátámasztotta, hogy a szakmai irányelvekben lefektetett kezelési módokkal, többszörös gyógyszer-kombinációt alkalmazva, a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása hosszú távon, évek során visszaszorítható.

Az elhízás elleni gyógyszeres kezelési lehetőségek kutatása hatalmas erővel zajlik a világon. Sajnos komoly remények olykor mégis beteljesületlenek maradnak. Az elmúlt években ismételten tanúi voltunk annak, hogy igen ígéretes elhízás elleni gyógyszerek – kedvezőtlen mellékhatások miatt − végül mégsem kerülhettek be a klinikai gyakorlatba. Ez a körülmény egyrészt a gyógyszerkutatás folytatására ösztönöz, másrészt ismét ráirányítja a figyelmet az életmód-terápia fontosságára.

Prof. Dr. Jermendy György

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház tudományos igazgatója, korábban a III. Belosztály osztályvezető főorvosa. Az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem (Budapest) és a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanára.