Feltöltés dátuma: 2014.10.09.

Joslin-érmeseink

Tavasszal, a Budapesten tartott II. Civil Fórumon kapta meg az 50 év diabéteszért járó érmet Varga István veszprémi sorstársunk.

Focista voltam, a veszprémi csapatban játszottam, nem mondhatom tehát, hogy a testmozgás hiányzott volna az életemből. 23 évesen, 1956-ban egyszer csak jöttek a – ma már tudom, hogy szokásos – tünetek: egyre többet és többet ittam, rohamosan fogytam. Elmentem orvoshoz, ő a vizeletemet forralni kezdte a kémcsőben; koromfekete lett. Azonnal kórházba! – adta ki a parancsot.

Eleinte azt sem tudtam, mennyi inzulint kapok, mert az üzemorvosi rendelőben adta be nekem naponta az asszisztensnő. Nem ismertem olyan orvost Veszprémben, aki a diabétesszel foglalkozott volna. Később vásároltam magamnak – az NDK-ból – belövőt, sőt saját sterilizálóm is lett. Attól kezdve magamnak adtam az inzulint. Legközelebb ’60-ban kerültem kórházba, az igazolást a Joslin Diabetes Centernek erről az időpontról tudtam megadni.

Sok év telt el, amikor találkoztam az egyik utcabelimmel, Vándorfi Győzővel, aki belgyógyászként akkortájt kezdett foglalkozni a cukorbetegség kezelésével. Ez az én életemben is fordulópontot jelentett. Tőle kaptam először kezelési naplót, javaslatára rövidesen megvásároltam az első vércukormérőmet. Nos, az megint csak nagy dolog volt! Addig nem tudhattam, mikor magas, mikor alacsony a vércukrom, akkor kezdtem megismerni magamat és a betegségemet. Tanfolyamokon is részt vettem. Éhséget sosem éreztem, hiszen a napi ötszöri étkezést mindig betartottam.

Azért voltak gondjaim, rendszerint a saját hanyagságomból. A Volánnál dolgoztam több évtizedig, igazgatóhelyettesként mentem nyugdíjba. Kötetlen munkaidőm volt, de sok munkám, hiszen 9 üzemegységben 7200 dolgozót kellett irányítani. Egyszer fordult elő, hogy épp előadást tartottam, sok ember előtt, amikor a kollégám félbeszakított: ne haragudjatok, pár perc szünetet tartunk! S azonnal ennivalót tett elém. Ő vette észre, hogy baj van, gondolom, nem úgy beszéltem, ahogy szoktam.

’91-ben egy tüdőszűrés alkalmával derült ki, hogy folt van a bal tüdőmön. A Korányi Kórházban műtöttek meg. Ezt azért mesélem, mert büszke vagyok a történtekre: Fövényi doktor úr meglátogatott, és beszélt a sebészekkel, hogy ne nyúljanak a cukromhoz, majd én magam beállítom a cukromat műtét előtt. Meg is oldottam, beadtam az inzulint, nem ehettem, ezért cukros vizet ittam. Nem volt semmi gond a vércukorszintemmel.

A bal kezem két ujját viszont a diabétesz miatt vesztettem el, no meg a saját butaságom miatt. A muskátlikhoz fűrészeltem karókat. Ebédelnem kellett volna már, de arra gondoltam, majd csak ha befejezem a munkát. A cukrom leesett, a fűrész megcsúszott, és a fa helyett két ujjamat vágtam le.

A feleségemmel 58 éve élünk együtt, nélküle nem is tudom, mi lett volna velem. Hihetetlen, mennyit segített, segít. Rosszulléteimkor mindig megoldotta a problémákat, a sok év alatt, ha jól emlékszem, csak nyolcszor kellett mentőt hívni hozzám. Pedig nekem nagyon gyorsan esik le a cukrom, ha nem figyelek oda, pillanatok alatt hipózom. Ha éjjel jön a hipó, nem ébredek fel rá, ilyenkor csak a feleségem tud segíteni. Ebben az írásban is szeretnék megköszönni neki mindent, amit értem tett!

Egy fiunk született, aki sajnos fiatalon meghalt. Két unokánknak örülhetünk, s már dédunokáink is vannak. A Balatonfüreden élő kislány dédunokánk egyéves korában diabéteszes lett, most kétéves, inzulinpumpát használ.

Mivel zárjam a történetem? Milyen tanulsággal? Együtt lehet élni a diabétesszel, de nehéz. Vagy inkább megfordítom: nehéz együtt élni a diabétesszel, de lehet!

Varga István

Megjelent a diabetes2011/6. számában

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!