2-es típusú cukorbetegség a mozgásterapeuta szemével

Mozgás!

A 2-es típusú diabétesz jelenti az összes cukorbetegség 80–90 százalékát. Általánosságban elmondható, hogy diabéteszben a vezető szerep a csökkent inzulinérzékenységé, amit a mozgásszegény életmód és az ehhez képest fokozott kalóriabevitel okoz. Az alap kezelési intézkedések, amelyekkel javítható az inzulinrezisztencia, mindenekelőtt a fokozott fizikai aktivitás, túlsúly esetén a fogyás, a helyes táplálkozás és a dohányzás elhagyása.
A lelkiismeretes doktor kezdetben megpróbálja javasolni az életmódváltást. „Kevesebbet tessék enni” vagy „kérem, mozogjon többet, naponta legalább 30 percet” tanácsokkal is ellátja betegét. De attól, hogy egy süteménnyel kevesebb szerepel majd az étkezési repertoárban, sajnos nem várható igazi eredmény. Ha ezek az életmódváltással kapcsolatos intézkedések nem elegendők, számos különböző gyógyszer létezik tabletta formájában, és természetesen végső esetben rendelkezésre áll az inzulin is.

A rendszeres testmozgás pozitív hatással van mind az inzulinérzékenységre, mind az egyéb kockázati tényezőkre a szív- és érrendszeri betegségek tekintetében, például a vérzsírokra (koleszterin, triglicerid) és a vérnyomásra. Ez azért nagy jelentőségű, mert a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata három-négyszer nagyobb cukorbetegség esetén.

Az utóbbi években a 2-es típusú diabéteszt egyre gyakrabban diagnosztizálják gyerekeknél is, hiszen ők is alig mozognak és rosszul táplálkoznak. A 2-es típusú diabéteszesek száma rohamosan növekszik, elsősorban olyan nyugati táplálkozásra és életmódra áttérő országokban, mint India, a Közel-Kelet, Kína és Latin-Amerika, de járványszerűen terjed az USA-ban és Európában is.

Mit tehetünk tehát azért, hogy amíg még lehet, megelőzzük, elkerüljük a betegség kialakulását, vagy annak súlyosbodását? Először is összefogásra van szükség, az orvos, a beteg és az életmód-, illetve mozgásterapeuta részéről, akik együtt tehetnek sokat a siker érdekében! Az első lépések mindig a szakorvosi rendelőben történnek. Mind a diabetológus, mind pedig a kardiológus szakorvos kivizsgálja a beteget, mert csak pontos diagnózis után kezdhető el a hatékony és sok esetben komplex terápia, amelynek hangsúlyos része kell legyen a rendszeres testmozgás beépítése a napirendbe.

Az edzések idejét, sűrűségét és intenzitását a diagnózis (gyógyszerek, funkcionális kapacitás meghatározása terheléses EKG-vizsgálattal, terhelhetőség, aktuális fizikai és pszichikai állapot, kor, nem stb.) figyelembevételével kell meghatározni, a gyakorlatokat szakmai (orvosi és terapeuta) kontrollal szabad elkezdeni és végezni. Ha semmiféle egyéb ellenjavallat nincs, a mellékelt táblázat nyújthat némi segítséget az edzések elkezdéséhez és folyamatos fenntartásához. Természetesen egészen másként kell kezelni azt az esetet, amikor már felírta az orvos a gyógyszer(eke)t, vagy esetleg már az inzulin is megjelenik, ekkor óvatosabban, körültekintőbben határozzuk meg az edzések ütemezését.

Az edzés közben javasolt pulzusszám:

• alsó határértéke inaktív kezdők esetében: HR_max×0,5;
• felső határértéke inaktív kezdők esetében: HR_max×0,65;
• alsó határértéke aktív (korábbi sportalapokkal rendelkezőknél) kezdők esetében: HR_max×0,65;
• felső határértéke aktív (korábbi sportalapokkal rendelkezőknél) kezdők esetében: HR_max×0,75.

Egy konkrét példán keresztül: 2-es típusúnak diagnosztizált, 45 éves túlsúlyos cukorbeteg (BMI 28–30), még nem szed gyógyszert és korábban (ezt megelőzően 3 évvel, heti 3 alkalommal 50 percet) sportolt, döntően aerob mozgásokat végzett (úszás, kerékpár, séta). Ellenjavallat nem ismert.

A pontos diagnózis után javasolt pulzustartományok:

• Maximális (HR_max) pulzus: 220−45=175 ütés/perc
• Intenzitás: alsó érték (pl.: futópadon gyaloglás, kerékpározás, elliptikus tréner esetén) 175×0,65=113, felső érték 175×0,75=131
• A célpulzus tartománya tehát: 113−131/perc.

Természetesen célszerű jó minőségű, megbízható pulzusmérő órát használni az edzésekhez, így teljesen pontos képet kaphatunk saját, aznapi terhelhetőségünkről, hiszen a napszak, az időjárás, az aktuális fizikai-pszichikai állapotunk is felülírhatja edzésterveinket. A jobb típusok már meg is tervezik nekünk tréningjeinket (pl. POLAR Fitness, RS, b. széria, de természetesen egy olcsóbb pulzusmérő óra is hasznos segítség).

Nagyon lényeges a szakorvosi, illetve megfelelő terapeuta irányítása, kontrollja edzéseink felett. Osszuk meg velük tapasztalatainkat, benyomásainkat, esetleg kérdéseinket, a bizalomteljes légkör és az összefogás eredményesebb munkához vezet!

Néhány jó tanács azoknak, akik edzéseket végeznének vagy végeznek:

• az edzés induljon és záródjon vérnyomás- és pulzuskontrollal;
• határozzuk meg a célt, amelyet aznap szeretnénk (érzéseink szerint képesek vagyunk) megvalósítani, időben, intenzitásban, terjedelemben;
• kombináljuk edzéseinket, tehát iktassunk be időnként (10-15 perces, néhány hét elteltével akár 20 perces) változatos, több izomcsoportra kiterjedő rezisztencia (erősítő jellegű) feladatokat is, amelyek előkészítik törzs- és végtagizmainkat a tréningekre (ehhez kérjük a mozgásterapeuta segítségét);
• tréningjeinket egyénre szabottan, diagnózisunk figyelembevételével végezzük;
• a bemelegítés 6–8 perc legyen, alaposan mobilizáljuk izmainkat, készüljünk fel az edzésre;
• mindig levezetéssel zárjunk, amelyben nyújtást, lazítást, légzőgyakorlatokat egyaránt iktassunk be;
• a mozgásprogram a bemelegítéstől a levezetésig kb. 60 percre tervezhető, ez esetben megfelelő terhelés éri szervezetünket és hosszabb távon kiváló hatással lesz élettani paramétereinkre;
• addig ne vegyük le az órát, és végezzük el a záró vérnyomásmérést, amíg pulzusunk 100 ütés/perc alá nem kerül (ez kb. 85–90 ütés/perc a szívre ható gyógyszert szedők esetében);
• az inzulinnal kezelt betegek nagyobb fegyelemmel kezeljék a napi adagolást, kalkulálják be az edzés várható kalória-felhasználását is (néhány esetben az órákba beépített programok ezt is tudják);
• a tréninget megfelelő kényelmes, laza öltözetben végezzük;
• mindig gondoskodjunk a folyadékpótlásáról, ha lehet, vizet fogyasszunk az edzések alatt és után;
• figyeljük a szervezetünk felől érkező jelzéseket (gyorsabb fáradás, kipirulás, hirtelen pulzus- vagy vérnyomás-ingadozás), és ha szükséges, nyugodtan csökkentsük a tempót;
• a bemelegítés végére érjük el a célpulzus alsó határértékét, és a levezetés végére kerüljünk 100 ütés/perc alá!

Reméljük, ezzel a kis összefoglalóval kedvet csináltunk Önöknek is az edzések elkezdéséhez és folyamatos végzéséhez! Mindehhez bátran kérjék a szakemberek véleményét, segítségét. Rengeteget javulhat életminőségük, kedvük, és nem utolsósorban azok a paraméterek, amelyek megvédik Önöket a hirtelen állapotromlástól, vagy épp a súlyosabb szövődményektől, kellemetlen tünetektől! Végül kérem, engedjék meg, hogy az USA-ban is olyan sokat emlegetett, igen hasznos szlogennel fejezzem be mondanivalómat:

„Mozgást receptre mindenkinek!”

G. Noé Judit

Dr. Dósa Andrea