Hogyan beszéljünk orvosunkkal? – III.
Kedves Betegek! Cikksorozatunk eme részében olyan kommunikációs ajánlásokat tárgyalunk, amelyek használata elősegíti a jó orvos–beteg kapcsolatot, s amelyek segítik Önöket abban, hogy jobban megértsék és megértessék magukat orvosukkal.
Mit tegyenek, ha félbeszakítják Önöket?
Mi orvosok hajlamosak vagyunk arra, hogy irányítsuk a beszélgetést, hisz Önök is azt várják el tőlünk, hogy határozottak, magabiztosak legyünk. Ennek a határozottságnak a „mellékhatása” lehet az, hogy félbeszakítjuk Önöket, vagy beleszólunk az Önök mondanivalójába. Sokszor egyszerűen csak sietni akarunk.
Önöknek azt javaslom, hogy ne engedjék magukat eltéríteni a témától, attól, amit mondani szeretnének nekünk, hiszen ez fontos. Rossz érzés úgy kijönni az orvosuktól, hogy nem tudták elmondani vagy megkérdezni, amit akartak. Ezzel párhuzamosan azt is javaslom, hogy Önök se szakítsák félbe orvosukat, még akkor sem, ha úgy érezik, hogy nincs igaza, ha nem értenek egyet vele. Várják meg, míg befejezi, majd egész bátran utaljanak vissza arra, amit mondani szerettek volna. Ha orvosuk félbeszakítja mondandójukat, ugyanezt tegyék, vagyis térjenek vissza arra, amit mindenképp el szerettek volna mondani.
Ne váltson témát!
Zavaró lehet az orvos számára, ha el-elkalandoznak a témák között. Tudom, van úgy, hogy annyi mindent el szeretnének mondani, nem is tudják, hogy melyikkel kezdjék, hol folyassák. Sajnos, ezt a csapongó kommunikációt az orvos úgy észleli, hogy bizonytalanok, és azonnal átveszi az irányítást.
Ezért javaslom, hogy már az orvos–beteg találkozás előtt szedjék össze gondolataikat, akár készítsenek rövid vázlatot a fontosabb megbeszélendő témákról. Ne feledjék, az orvosi rendelőben magasabb a stresszérzés, ez pedig sokszor ahhoz vezet, hogy elfelejtik annak egy részét, amit mindenképpen meg akartak beszélni. Hasznos lehet még az is, ha didaktikusan, pontról pontra szedetten beszélnek meg mindent orvosukkal.
Kerüljék az erős érzelmi töltetű kifejezéseket és vigyázzanak a humorral!
További fontos ajánlás, hogy kerüljék a gúnyolódást és a cinikus megnyilvánulásokat önmaguk, betegtársaik, az asszisztensek, netán az orvosuk irányába! A gúny nem humor, a cinizmus nem életbölcsesség. Vigyázzanak továbbá a humorral is. A humor kétélű fegyver, sok függ a kommunikációs partner humorérzékétől is, a helyzet komolyságától, illetve hogy a beszélgetőpartnerük (pl. az orvos) milyennek gondolja a szituációt. Sok függ a kapcsolat milyenségétől is.
Vannak orvosok, akik szeretik a humort, de vannak, akik kimondottan nem tartják azt az orvosi rendelőbe valónak. Ugyanez érvényes arra a helyzetre is, ha Önök nem szeretik a humort, orvosuk pedig igen. Bátran mondják meg neki, hogy nem esik jól ez Önöknek, kérjék, hogy mellőzze azt.
Legyenek őszinték!
Vannak kifejezések, amelyek használata azt sugallja, hogy nem vagyunk őszinték.
Ilyen hitelességet csökkentő kijelentések lehetnek a következők: nem lenne szabad elmondanom, de… maradjon kettőnk közt… bár semmi közöm hozzá, de… félre ne értsen, de… nem mintha magam nem így gondolnám, de… Kerüljék ezek használatát is.
Ne legyenek negatívak!
Némelyik kifejezéssel, szófordulattal negatív nyomot hagyhatunk beszélgetőpartnerünkben.
Ezeket nevezzük „maga kis bugyuta” megfogalmazásoknak. Ilyenek lehetnek a következők: Mint ahogy ez közismert… Mint már említettem… Bár ezt már tudnia kellene… Önnek ezt már tudnia kellene… Remélem, érti, hogy mit akarok ezzel mondani… Elgondolkozott már azon, hogy… Ha odafigyelne arra, amit mondani akarok…El tudja képzelni, mit is akartam ezzel mondani…
Mivel ezek bántóak lehetnek a másikra nézve, kérem, kerüljék ezek és hasonlók használatát!
Legyenek konkrétak!
Vannak betegválaszok, amelyek egyáltalán nem meggyőzőek egy orvos számára.
Ilyenek lehetnek a következők: „megteszem, ami tőlem telik… meglátom, mit tehetek… hát majd átgondolom…
Ne használjuk ezeket! Ha nem értünk egyet orvosunkkal, vagy ha nem volt számunkra elég meggyőző az érvelése, akkor bátran szembesítsük azzal, esetleg kérjünk tőle még tájékoztatást. Ne feledjék, Önök is érett, felelős emberek, önálló gondolatokkal, néha tele a betegségükből eredő félelmekkel. Joguk van a pontos tájékoztatásra! Ne járjanak úgy, mint az egyszeri beteg, kinek az orvosa nem mondta meg, hogy a gyógyszert mire adta, és ezért ő sem mondta meg, hogy azt mire használta.
Ha a fentieket megfontolják és beépítik az orvosukkal való kommunikációjukba, biztosak lehetnek abban, hogy kevesebb félreértés alakul ki Önök között és kapcsolatuk még harmonikusabb lesz.
Dr. Mosonyi Tamás
