Feltöltés dátuma: 2011.11.23.

Beszélgetés Istvánnal, aki új vesét kapott …és aki mindezt átélte

Egy ismerősöm a szomszéd asztalnál ült a belvárosi étteremben, ahol Virág Istvánnal beszélgettem. Mikor az interjú véget ért, átültem volt kolléganőm asztalához, aki alig hitte el, hogy az előbb beteg emberrel beszélgettem. Nem csodálom. Ha valaki ránéz az 59 éves Istvánra, energikus, intelligens, kedves embert lát. Aki beszélget is vele – ahogy én tettem –, még kevésbé hiszi, hogy beteg. Mert nem beteg! Hiszi, hogy egészséges, csak… pedig ami a három pont helyén van, sokakat tönkretett, megviselt volna.

A nyolcvanas évek közepén, egy munkahelyi rutinvizsgálat során derült ki, hogy magas a cukra. A diabetológiára került, ahol elmagyarázták neki a diéta lényegét, s ennek segítségével 7-8 évig sikerült rendben tartania magát. Majd jöttek a gyógyszerek, 1999-ig. Ekkor csúnya baleset érte. Kellemes családi kerti partinak indult, ám a grillezés során a lángoló folyadék Istvánra ömlött.

– Láttam, ahogy ég a lábam – meséli. – Nem fájt, még furcsálltam is, hogy ennyire nem érzem. Bezzeg később, a kórházban, kábító injekciót adtak, hogy egyáltalán kibírjam.

A csúnya seb egyre csúnyább lett, nem akart gyógyulni. Már az is szóba került, hogy amputálni kell. Épp a bőrgyógyászaton kezelték, amikor a vérvétel eredményének ismeretében a bőrgyógyász jelenlegi kezelőorvosát (lapunk orvos-szakmai vezetőjét), Rakk Erika doktornőt hívta. Rakk doktornő adta be neki az első inzulinadagot. Épp ott volt látogatóban István fia, aki döbbenten meredt a tűre. A beszélgetés vége felé István bevallja, eleinte ő is szörnyülködött, hogy injekcióznia kell magát – de hamar megszokta, s állítja, ha a gyógyszert szedő cukorbetegeknek csak egyszer-kétszer megmutatnák, milyen meglepően kevéssé fáj a szúrás, könnyebben vállalnák az inzulinozást.

2004-ben jelentkeztek a veseproblémák. Egyre magasabb lett a méregszint a vérében. A kreatinin, ami akkor jó, ha maximum száz, már ezer felé járt nála. Volt vizelete – nem úgy, mint sok vesebetegnek – csak a szervezet tisztítását nem bírta már a veséje. Ekkortól diétázott keményen, de nem használt. 2005 végétől járt dialízisre.

– A dialízis megviseli az embert. Nem fáj, de rossz. Hétvégén, amikor három napig nem voltam kezelésen, 5-6 kiló is rám rakódott a folyadéktól. Rossz érzés, amikor négy óra alatt ennyi súly lemegy az emberről. 2008 vége felé már minden alkalommal rosszul lettem a kezelés végére. A reggeljeimet pedig minden áldott nap hányással kezdtem. Szörnyű időszak volt.

Már a dialízis megkezdésekor jelentkezett István transzplantációra. Alapos kivizsgáláson esett át – ahogy meséli, a prosztatavizsgálattól a terheléses EKG-ig mindent elvégeztek. Megfelelt. A vizsgálatok félévente ismétlődtek, hogy alkalmasságáról meggyőződhessenek.

Az első riasztás 2009 elején történt. Ha van beültethető vese, mindig három embert hívnak, kettő kaphat új szervet, a harmadik a tartalék. Ekkor István volt a harmadik. Ám alig kellett újabb két hónapot várni, amikor a riasztás már éles riasztás lett. Egy győri fiatalember motorbalesetet szenvedett, egyik veséjét egy pannonhalmi fiatalasszony kapta, a másikat István.

– Sajnos többet nem árulnak el a donorról, pedig szeretnék egy koszorút a sírjára tenni. Nem volt könnyű elfogadni, hogy valakinek meg kellett halnia ahhoz, hogy az én életem megjavuljon. Már nem zavar, de eleinte nyomasztott az érzés.

Istvánnak mindkét húga felajánlotta a veséjét, de ő nem fogadta el.

– Mindegyiknek három gyermeke van. Ha valamelyiknek szüksége lesz egyszer vesére… egyből már nem lehet adni.

2009. március 25. óta három veséje van Istvánnak. Kettő – a sajátjai, amelyek rosszul működnek – s az új, amely kettő helyett is dolgozik. A jobb lábának nagy ütőerére „kapcsolták”, s immár bő egy éve lelkiismeretesen végzi a dolgát. István élete pedig megváltozott. Nem csak a dialízis kötöttségétől, rosszulléteitől szabadult meg, de diétája is enyhült, már csak a diabéteszesek szabályait kell betartania.

A műtét után minden rendben volt, aztán a sok gyógyszertől gyomorfekélye lett, emiatt több mint két hétig maradt a kórházban. Azóta is szed gyógyszert gyomorsav ellen, szedi az immunszuppressziós szereket, és természetesen változatlanul inzulinozza magát.

Mikor a műtétről beszélgetünk, mint egy kisfiú, meséli, milyen nagy élmény volt számára szirénázó mentőautóval átszáguldani Pestről Budára – mert a műtét előtt újra tetőtől talpig megvizsgálták, s ehhez a transzplantációs klinikáról egy másikba szállították.

Két dolgot sajnál: hogy csaknem tizenöt kilót magára szedett a műtét óta. Az orvosok azt mondják, a gyógyszerektől van, nem lehet ellene tenni. A másik, ami egyben jó tanács másoknak: bánja, hogy olyan későn kezdte az inzulinkezelést. Talán ha korábban… nem romlik el a veséje.

A betegségek után a mindennapokról beszélgetünk, ekkor tettem fel a kérdést, betegnek tartja-e magát. Dehogy tartja! Nem is ér rá betegnek lenni. Családi vállalkozásában dolgozik, a megyei sportlövő-szövetség elnöke, bélyeggyűjtő, kiállításokra is jár néha gyűjteményével, ezeken kívül a Vesebetegek Veszprém Megyei Szövetségének elnöke. Épp ezért most el is köszön tőlem, mert az elnökhelyettes már várja, a szokásos éves kirándulásuk programját kell egyeztetni.

H. V.

Megjelent a diabetes2010/3. számában

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!