Diabéteszes betegek ellátása
A szakdolgozók szerepe
Ismeretes szakmai körökben az 1988-as St. Vincent-i deklarációban megfogalmazott program, amelynek kitűzött céljai között szerepelt a cukorbetegek életminőségének javítása, többek között kevesebb vakság és kevesebb amputáció elérése, a diabétesszel szövődött terhesség kimenetelének a normálishoz közelítése. A diabéteszes beteggel foglalkozó szakdolgozó iránti igény is fellépett, hiszen az az ápoló, akinek a képzettsége már tartalmazza a diabétesszel kapcsolatos tudást, nagymértékben hozzájárulhat a kezelés sikeréhez.
Ebben az időben vált ismertté J. P. Assal svájci professzor és munkatársainak az a megfigyelése, hogy idült betegségek akkor gyógyíthatók, gondozhatók legeredményesebben, ha a betegek jól ismerik saját betegségüket, ezért mindent megtesznek gyógyulásuk, egészségük karbantartása érdekében. Az ilyen idült kórképeknek legtipikusabbja éppen a diabétesz. Felmérve a reális helyzetet, nyilvánvaló volt, hogy a betegek nagy és egyre növekvő száma miatt az orvosok képtelenek a sok időt kívánó oktató, felvilágosító munkát elvégezni. Szükségessé vált, hogy jól felkészült, a szakmában és a kommunikációban egyaránt jártas egészségügyi szakdolgozók minél nagyobb számban kerüljenek be az egészségügyi rendszerbe. Sok tennivaló mutatkozott az orvos–beteg, szakdolgozó–beteg kapcsolat gyökeres átalakítása terén. A hagyományos patriarchális kapcsolat helyett a valódi partneri kapcsolatot kellett megvalósítani, mert e nélkül a sikeres diabéteszgondozás nem valósulhatott volna meg.
Európai és tengerentúli tapasztalatok már a ’90-es évek elején felhívták a figyelmet arra, hogy azok a diabéteszes betegek, akiket diabétesz-szakellátó helyeken gondoztak, s ebben diabetológiai szakápolók is részt vettek, sokkal kisebb számban és kevésbé súlyos szövődményeket kaptak, mint a háziorvosi szolgálat által ellátott betegek. Ezek az adatok nem voltak meglepők, hiszen a betegekkel hosszabban tudtak foglalkozni, számos kérdésüket kimerítően tudták megválaszolni. A betegek fokozott elégedettsége kérdőíves módszerrel is alátámasztható volt.
A Magyar Diabetes Társaság 1992-ben megtette az első lépéseket a szakápolóképzés megindítására, a képzés támogatására, létrehozta az „Alapítvány a Diabetológiai Szakápolóképzésért” alapítványt, és 1995-ben sikerült a diabetológiai szakápolóképzést elindítani.
Ma közel 500-an vannak az egészségügy területén. Dietetikusokkal, gyógytornászokkal teamben dolgoznak a diabéteszcentrumokban, illetve kórházakban. Vannak, akik függetlenített státuszban, kórházi oktatóként tanítják a diabéteszes betegeket és a különböző osztályok dolgozóit. Végeznek neuropátia kórismézéséhez szükséges fizikális és eszközös vizsgálatot, együttműködnek a vérnyomás-monitorizálásnál, pumpaterápia esetén megtanítják az eszköz alkalmazását.
A betegek oktatását végzik egyéni és csoportos formában. Oktatási programjaik tartalmazzák a diabétesz terápiájánál alkalmazott eszközök – vércukormérő, inzulinadagoló – használatának a megtanítását, a szövődmények késleltetése érdekében a szakszerű száj-, bőr- és lábápolást, segítséget nyújtanak az életmód-változtatáshoz. Szervezik a diabéteszklubokat, a klubfoglalkozás és más diabéteszrendezvény előtt részt vesznek a vércukormérésben és más szűrővizsgálatokban. Téli és nyári gyermektáborok aktív résztvevői, a szakmai programokban mint edukátorok szerepelnek.
Megtaláljuk őket a belgyógyászati, gyermek-, szemészeti, szülészet-nőgyógyászati, ortopédiai osztályon, sebészeten, háziorvosi szolgálatnál, öregek otthonában. Arra is van példa, hogy egyéni vállalkozóként több háziorvos betegeinek csoportos oktatását végzik, de megtaláljuk a diabetológiai szakápolót a házi betegellátásban is. Munkájuk mellett rendszeresen részt vesznek továbbképzéseken, sok esetben workshopok vezetőjeként is.
1999 óta a Magyar Diabetes Társaság önálló szekciójaként a Magyar Diabetes Társaság Kongresszusán, valamint kétévente a szekció önálló kongresszusán az országos tapasztalatcseréhez igen nívós előadásaikkal és posztereikkel járulnak hozzá. A Társaság a XX. kongresszuson „Kiváló edukátor” címmel ismerte el két szakdolgozó munkáját.
Az egyre növekvő számú, jól képzett szakápoló jelenléte a szakellátórendszerben jelentősen hozzájárul az Egészségügyi Világszervezet néhány éve meghirdetett jelszavának megvalósításához: ”Teljes élet a diabétesz ellenére”.
Dr. Halmos Tamásné
