Szerző: Keller Richard Feltöltés dátuma: 2011.11.22.

Interjú dr. Román Ferenccel, a Barta Lajos-díj 2009-es kitüntetettjével

A kölcsönös bizalom hídja

Román Ferenc főorvos úrral Gödöllőn találkoztam 2009. november 14-én, miután átvette a Magyar Diabetes Társaság Gyermek Diabétesz Szekciójának díját, a Barta Lajos-emlékérmet. A díjátadó ünnepségen rendhagyó, emlékezetes Barta Lajos-emlékelőadást tartott, amelyben szokatlanul őszintén, nyíltan beszélt az orvos-beteg kapcsolat válságáról, és hűen lelki alkatához, hitvallásához, az emberi tényezőkre, a humánum fontosságára hívta fel a figyelmet.

– Főorvos úr emlékelőadásában az orvos-beteg kapcsolatot állította középpontba, és arra figyelmeztetett, hogy az orvostudomány és a technika fejlődésével, a szakma specializálódásával elindult egy olyan káros folyamat is, amely az orvos és beteg közötti eredményes együttműködést alapjaiban veszélyezteti. Ennyire súlyosnak látja a helyzetet?

– Bár a tudomány hallatlan gyors fejlődése magas szintű szakellátás lehetőségét teremtette meg, mégis úgy látom, a beteg egyre inkább magára marad a leleteivel, gyógyszereivel, iatrogén (az egészségügyi ellátás során elszenvedett) ártalmaival, és a betegsége által kiváltott szorongásaival.

Ember, mint egész

– Ennek egyik legfőbb okát abban látom, hogy a szakember specializálódásával eleve lemond arról, hogy a beteg emberrel mint egésszel foglalkozzon. Ennek egyenes következménye, hogy meglazul az orvos és betege között a bizalom, amely bizalom amúgy elengedhetetlen feltétele a sikeres, eredményes együttműködésnek. Ez a bizalomvesztés a beteg elégedetlenségéhez, a hagyományos orvoslástól való elforduláshoz, alternatív medicinák kereséséhez, és akár kártérítési perekhez is vezethet, ami az orvost defenzív, védekező magatartásba kényszeríti. Tehát kérdésére röviden válaszolva: valóban súlyosnak találom a jelenlegi helyzetet, mert az előbb említett okok miatt az orvos-beteg kapcsolat elszemélytelenedésének, annak teljes dehumanizálódásának veszélye fenyeget.

– Hogyan lehet helyreállítani a bizalmat orvos és betege között?

– Egyrészt szükség van arra, hogy az orvos holisztikus (a beteg egészére, annak teljességére figyelő) szemléletébe beépítsen pszichoszociális és szociokulturális szempontokat is. Konkrét példával illusztrálva: együttműködésre egyáltalán nem, vagy alig hajlandó beteg esetében az orvos néha hajlamos a felelősséget áthárítani a negatív hozzáállású betegre, és a vele szembeni aktivitást, segítségnyújtást a minimumra csökkenteni.

A felelősség nem pingponglabda

– Véleményem szerint, a felelősség nem lehet pingponglabda, mindenképpen célszerűnek tartom, hogy az orvos ilyenkor individualizálja, igazítsa az egyén személyiségéhez, képességeihez követelményeit, és figyelembe véve az előbb említett pszichoszociális szempontokat, a beteggel kisebb, reálisabb, elérhetőbb igényeket támasszon. Így az orvos elérheti – egy lépést hátra lépve – az egy lépést előre lépő beteg kezét, és a kettejük közt tátongó szakadék fölött helyreállhat a kölcsönös bizalom hídja.

– Gondolom, nem csak az orvos részéről szükséges a szemléletbővítés vagy esetleg annak gyökeres megváltoztatása.

– Ami a beteget illeti: úgy érzem, számára alapvető, hogy pontosan megismerje speciális létérdekeit, és ezek érvényesítéséért küzdjön. Persze ehhez az kell, hogy a küzdés értelmébe vetett hit fontosságát felismerje, és azzal tökéletesen azonosuljon. Nem beszélve arról, hogy az orvoshoz egyénileg forduló diabéteszesek, akik problémájuk komplex megoldását egyenként várják az egészségügytől, elfeledkeznek arról a lehetőségről, amit a közösségbe szerveződő egyének érdekszövetsége, például a klubok, egyesületek, tudnak nyújtani a diabéteszesek számára.

– A főorvos úrnak bőven van tapasztalata e téren is, hiszen 25 diabéteszes nyári táborral és megszámlálhatatlan klubbal, országos, közösségi rendezvénnyel segítette a diabéteszes gyermekek ügyét. Hogyan látja jelenleg a cukorbeteg egyén diabéteszes közösségekhez való viszonyulását?

– Sajnos, az a tapasztalatom, hogy megfelelő tájékoztatás és útmutatás nélkül még mindig kevés beteg ismeri fel önállóan, belső meggyőződésből, hogy a közösségi munka, neki, mint egyénnek is gyümölcsöző. Pedig az együttműködés során új oldaláról ismerheti meg magát a beteg, például a szolidaritás, az önzetlen aktivitás és a sorstársak irányában megmutatkozó elkötelezettség képességét fedezheti fel önmagában. Éppen ezért a küzdés értelmébe vetett hit, amint azt már említettem, nélkülözhetetlen a diabéteszes számára, mert emberi méltóságot és értékgazdagabb jövőt ígér, akár a konkrét egyén, akár annak utódai részére.

– Előadásában említett egy harmadik emberi tényezőt is: a beteg környezetét.

– A beteg környezete szintén döntően befolyásolhatja a diabéteszes egyén helyzetét és állapotát. Most csak a családot – mint a legközvetlenebb környezetet – említeném, amelynek emberi megnyilatkozásai is többfélék lehetnek. A betegség ténye a kis kohéziós erővel rendelkező családokat szétrobbanthatja, ilyenkor legtöbbször sajnos az anya marad egyedül diabéteszes gyermekével.

Túlféltés

– Más problémákat vet fel az úgynevezett túlféltés, amelynek kései nevelési ártalmai közismertek és deformálják a gyermek személyiségét. Hasonló módon nem szerencsés a család részéről a gyermeket diabéteszével korán magára hagyni, azt remélve, hogy a gyermek önállóságot szerez, mert ilyenkor nem alakul ki megfelelő módon a gyermek szokásrendje. Arra most külön nem is térnék ki részletesen, hogy nagyobb társadalmi közegben (óvodában, iskolában, a munka világában) a másság érzését is kénytelen átélni, megszenvedni speciális étrendje, időbeosztása, esetleges rosszulléte miatt.

– Mi szükséges ahhoz, hogy pozitív irányba változzon a társadalom hozzáállása, „ítélete” a cukorbetegekkel kapcsolatban?

– Egy fejlett, modern társadalomra a többség részéről az imént említett negatív viszonyulás már nem jellemző, azonban ahhoz, hogy ez az ideális állapot létrejöjjön, megfelelő gazdasági, kulturális háttérre van szükség és komoly morális potenciálra. Hiszen paradoxon, de igaz, hogy egy modern társadalom annál egészségesebb, minél több betegség problémáját képes megoldani, és a szenvedő egyedek létezési feltételeit, jogait és esélyegyenlőségét minél jobban tudja biztosítani.

Keller Richard

Megjelent a diabetes2008/1. számában

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!