Szerző: Kicsák Marian Feltöltés dátuma: 2011.11.20.

Az inzulin felfedezésének korában és az előtt

Cukorbetegek diétás kezelése I.

Különleges, kíváncsisággal fűszerezett öröm közel 100 évvel ezelőtt kiadott orvosi szakkönyvekben olvasni arról, hogyan kezelték a cukorbetegeket az 1800-as évek második felében vagy az 1900-as évek első harmadában.

Az orvosi leírások nyelvezete és írásmódja kissé eltér a mai korban elfogadottétól, ezért kérem, ennek figyelembevételével olvassák az írást. Igyekeztem az akkori szakkifejezésekből is átemelni szavakat, vagy akár egész mondatokat. Például a kilokalória (kcal) helyett a kalória kifejezést használták, s a cukorbetegeket „diabetikusok”-nak is nevezték akkoriban.

A cukorbetegek étrendi kezeléséről az 1800-as évek közepén több orvos is úgy gondolkodott: cukrot ad, hogy a kiürülő cukrot pótolja. Míg mások úgy vélték, a szénhidrátok a cukorbetegekre károsak, ezért túlnyomórészt hústáplálkozást ajánlottak. A szénhidrát-megszorítást egyesek odáig fokozták, hogy csekély szénhidráttartalmuk miatt még a zöldségféléket is megtiltották, és a betegek nem ehettek mást, mint zsírban vagy olajban kisütött húsokat, s bor helyett szesszel kevert vizet ajánlottak. Hosszú idő telt el, míg végre felismerték, hogy a túlzott, napi 400 g fehérjebevitel káros.

Az azt követő korszak úttörői is igazából két táborra szakadtak. Egy Noorden nevű orvos napi 150 g, míg Petrén csak 15–25 g fehérjebevitelt javasolt, illetve engedélyezett. A véletlen vezette Noordent annak felismeréséhez, hogy a szénhidrát nagyobb mennyisége bizonyos formában (zabliszt) kedvező hatású is lehet. Eleinte az energiabevitelt a doktorok nem szorították meg, ennek következtében a megengedettnek vélt táplálékból egyenesen túltáplálták a betegeket. Egy Kolish nevű orvos a táplálék mérsékelt megszorítását tartotta helyesnek. Szintén a régi korok szakirodalmából tudni azt, hogy Allen és Joslin a kalóriamegszorítást szinte a koplalásig fokozták, és eljárásukkal csak az inzulin megjelenésekor hagytak fel.

A 20-as, 30-as évek diétája

A kalóriabevitelt mérsékelten megszorítjuk, a szénhidrátbevitelt a beteg toleranciája szerint szabályozzuk és a fehérje, különösen az állati fehérje mennyiségét csökkentjük.

A cukorbeteg kalóriaszükséglete ugyanakkora, mint az egészséges egyéneké, s ez mindaddig érvényes, míg a beteg vizeletében nincs cukor, mert ha megjelenik, akkor a kiválasztott cukor 100 grammonként 400 kalória veszteséget jelent, s azt pótolni kell – hangsúlyozták.

Az energiaszükséglet megállapításához az alul látható egyszerű táblázatot vették alapul.

A gyakorlatban ezt mégis úgy alkalmazták, hogy a könnyű munkát végzőknek 25–30 kalóriát adtak testsúly-kilogrammonként, ágyban fekvőknek 20–25 kalóriát ideális testsúlyra számítva. Ha a beteg elhízott volt, akkor kevesebb, ha sovány, akkor több kalóriát adtak.

70 kg-os egészséges ember 24 órás kalóriaszükséglete
Életmód Kalóriaszükséglet kg-onként Összkalória-szükséglet
Pihenés 25–30 1750–2100
Könnyű munka 35–40 2450–2800
Közepes munka 40–45 2800–3150
Nehéz munka 45–60 3150–4200

Fehérjeszükséglet

A diabetikusok fehérjeszükséglete ugyanolyan, mint az egészséges egyéneké, ennélfogva a táplálék fehérjetartalmának megszabásánál ugyanazokat az irányelveket követjük.

Általános szabályként naponta testsúly-kilogrammonként 1,1 g-nál nem adtak többet. Fehérjeérzékeny betegnek kevesebbet ajánlottak. Fehérjeérzékenységről akkor beszélünk, ha a fehérjebevitel hatása alatt a diabetikus több cukrot ürít a vizelettel, mint amennyi a fehérjéből képződött cukornak megfelel. Pl. ha a beteg 60 gr. fehérje mellett 200 gr. szénhidrátot és 80 gr. fehérje mellett csak 150 gr. szénhidrátot tolerál, akkor a beteget fehérjeérzékenynek tekintjük, azért, mert a szénhidrát-tolerancia 50 grammal kisebb, holott a 20 g fehérjetöbbletnek – minthogy a fehérje cukorképző értéke 58% – csak 12 gr. cukor felel meg. A súlyos esetek mind fehérje-érzékenyek, vannak azonban könnyebb esetek is, ahol fehérjeérzékenység kétségtelenül van. Hogy mi az oka a fehérjeérzékenységnek, azt nem tudjuk…

Zsírszükséglet

Míg az egészségesek étrendjében a zsír az összes energia 30 százalékát adja, addig a cukorbetegek az energiaszükségletük 65–90 százalékát is zsírban kapják. Meglepő, hogy a cukorbetegek viszonylag jól tűrik a normálisnál kétszer, háromszor nagyobb zsírmennyiséget.

Szénhidrátszükséglet

Az 1920-as évek végén a szakemberek úgy vélték, hogy a teljes szénhidrát-megvonással többet ártanak a betegeknek, mint használnak, ezért a kezelés elve az volt, hogy annyi szénhidrátot adnak a betegeknek, amennyit a tolerancia romlása nélkül elbír. Úgy vélték, a cukorbeteg diétájában a szénhidrátok jelentősége jóval kisebb, mint a normális táplálkozásban, ahol a bevitt összenergia fele szénhidrátból van, és továbbra is igen kis szénhidrátbevitelt engedélyeztek.

De már azokban az időkben is különbséget tettek a szénhidrátok között. Tiltották az olyan szénhidrátokat, melyek mennyiségükhöz képest aránytalanul erősen emelik a vér cukortartalmát, azaz a cukrot, aszalt gyümölcsöket, a malátacukrot (sört).

Az alkoholos italok fogyasztásával kapcsolatban az volt az álláspont, hogy a diabetikusok étrendjét változatosabbá tehetjük, továbbá a magas zsírtartalmú ételek elfogyasztását megkönnyíthetjük, ha alkoholtartalmú italokat rendelünk. Természetesen csak azok közül választhatunk, amelyek cukrot nem, vagy csak igen kis mértékben tartalmaznak. Az alkohol elégésekor grammonként 9 kalória hő fejlődik, amit a szervezet energiaszükségletének fedezésére használ fel, és ezáltal más tápanyagot megtakarít.

Diétás kezelés a gyakorlatban

A diéta szempontjából is enyhe, középsúlyos és súlyos anyagcserezavarral rendelkező betegeket különítettek el. Könnyű esetben a diétás kezelés egymagában célhoz vezet (cél, hogy a beteg a vizelettel ne ürítsen cukrot) vallották. A középsúlyos esetetek legnagyobb részében is elérték céljukat a diétával, néha azonban inzulint is adtak a diéta mellé. Súlyos esetekben mindig adtak inzulint.

Frissen felfedezett cukorbetegnél cél volt a beteget cukormentessé tenni. Ami azt jelentette, hogy a betegeket főzeléknapokon (igen alacsony szénhidrátbevitel) tartották mindaddig, míg a reggeli vércukorértéke közel normálissá vált. Az első akadály, amivel a kezelőorvosnak szembe kellett néznie, hogy a cukormentesítés a betegek egy részénél nem sikerül hosszú idő alatt sem. Ezért a főzeléknapok közé koplalónapokat iktattak. Egészen súlyos esetekben azonban a cukormentesítés tisztán diétás eszközökkel nem sikerül, ilyenkor inzulinra van szükség.

Amennyiben a beteg vércukrát sikerült a közel normális szintre csökkenteni, a kímélő (értsd igen alacsony szénhidráttartalmú) diétát még néhány napig, esetleg egy hétig folytatták, majd meghatározták a beteg szénhidrát-toleranciáját. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a főzeléknapokhoz lassanként szénhidrátot adtak, a szénhidrátmennyiséget naponta 10–20 grammal emelve, míg a vizeletben ismét cukor jelentkezett. Volt beteg, akinél napi 60 g szénhidrátbevitelnél, volt olyan, akinél 180 g bevitelnél állapították meg a szénhidrát-toleranciát.

Ezután került sor a fehérjetolerancia megállapítására. Ez oly módon történt, hogy a beteget főzeléknappal cukormentessé tették, majd szénhidrátot adtak, éspedig 2/3-át annak a mennyiségnek, amit a beteg tolerál, ehhez az alapdiétához állati fehérjét adtak fokozatosan növekvő adagban (például napi 25–50 g hús vagy 1 db tojás) mindaddig, amíg a fehérje bizonyos fokú emelésére a vizeletben ismét megjelent a cukor.

Mit jelentett a főzeléknap?

A főzeléknapon a beteg ételének elkészítésénél a főzelékek nyersen lesznek kimérve és csak ezután elkészítve, rántás nélkül, franciásan, a hozzátartozó fűszerezéssel. Csakis zöldfőzeléket kaphat a beteg, parajt, spárgát, zöldbabot.

Főzeléknapi étrend

A főzeléknap beiktatására akkor került sor, ha a beteg szénhidrát-toleranciáját meg akarták állapítani, vagy más okból inzulin nélkül akarták cukormentesíteni a beteget. De alkalmazták abban az esetben is, ha toleranciát akartak javítani, vagy kímélésképpen néhány napra.

Szénhidrátmentes nap

Elve: állati fehérje és zsír bő adagolása mellett szigorúan szénhidrátmentes táplálás.

Szénhidrátmentes nap étrendje

A cikk megírásához a forrás: Dr. Bálint Rezső, Dr. Ernst Zoltán, ifj. Dr. Purjesz Béla, Dr. Baló József: A cukorbetegség és az inzulin, Budapest, Dick Manó kiadása, 1927.

szerzo

Kicsák Marian

Az Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának dietetikai szakán 1990-ben szerzett kitüntetéses diplomát, 1996-ban egészségügyi szakoktatói diplomát. Jelenleg Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórházban dolgozik. Több mint két évtizede rendszeresen, sikerrel végzi a cukorbetegek terápiás célú oktatásával kapcsolatos feladatait. Több, betegeknek szóló könyv, tájékoztató füzet szerzője, társszerzője

Megjelent a diabetes2009/1. számában

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!