Szerző: Dr. Korányi László Feltöltés dátuma: 2011.11.20.

Csontritkulás

A cukorbetegség szövődménye?

Az élettudományok fejlődése, a diabétesz lényegének mind jobb megismerése és a javuló betegellátás következtében a cukorbetegek nemcsak jobb életminőségre, hosszabb élettartamra számíthatnak, de sajnos az életkorral kapcsolatos betegségek – mint például a csontritkulás – hangsúlyosabb megjelenésére is. A növekvő életkorhoz kapcsolódó csontvesztés mellett ráadásul a cukorbetegek csontjainak az egészsége is rosszabb, amit az 1-es és 2-es típusú cukorbetegek körében észlelt gyakoribb csonttörések igazolnak.

A csontvesztés és a csontritkulás, azaz az oszteopénia és a később kialakuló oszteoporózis a csontok tömegének és szerkezetének változását, a törésekkel szembeni ellenálló képesség gyengülését jelenti. Fokozódik a csont szilárdságát biztosító ásványi anyagok vesztése, a csont törékennyé válik, és már kis fizikai hatásra is eltörik. A csontritkulás gyakorisága olyan mértékben növekszik, hogy világméretű „járványról” beszélhetünk, akárcsak a 2-es típusú cukorbetegség esetében.

Számos hasonlóság és kapcsolat van a két betegség között. Mindkettő hátterében komolyan szerepelnek az öröklött haljam genetikai tényezői, és mindkettő hátterében azonos környezeti tényezők kedvezőtlen változását találjuk. Az ugyan igaz, hogy mindkét betegség gyakoribb az idősebb korban, de a várható életkor növekedésénél sokkal fontosabb, hogy kedvezőtlenül változott az életmódunk, kevesebbet mozgunk és rossz irányban változott a diétánk. Kevés a kalcium az étrendben, krónikus a D-vitamin-hiány, mert kevés az étrenddel felvett vitamin mennyisége, és a napozás hiánya, a napvédő kozmetikumok használata miatt a test is kevesebbet szintetizál.

A mindennapos gyakorlatban a csontok állapotát denzitométerrel mérik. A csont sűrűségét, a csontok ásványianyag-tartalmát tükröző denzitást vagy ultrahanggal, vagy röntgensugárral lehet mérni. Az előbbit a végtagok (sarokcsont, ujjak), míg az utóbbit az alkar, a gerinc és a csípőcsontok denzitásának a mérésére használják. A mértékét, a BMD-t (BMD = bone mineral density) sok ezer, egészséges emberen mért értékhez viszonyítják. Az attól való eltérést jelölik a T-scorral. Ha ez az érték kisebb, mint –1,0, akkor oszteopéniáról, ha kisebb, mint –2,5, akkor csontritkulásról, oszteoporózisról beszélünk. Ezek a számok nemcsak a csontok „ásványianyag”-tartalmát jelzik, de egyben a csontok törési kockázatát is, jelezvén, hogy a csontok ásványianyag-tartalmának csökkenése a csontok törékenységével társul.

A csontok az élet folyamán folyamatosan változnak, átépülnek. A csontokat alkotó mikroszkopikus méretű csontegységekben a csontbontó sejtek (oszteoklasztok) bontják és az építő sejtek (oszteoblasztok) építik a csontszövetet. A csontok aktuális állapota, minősége és ereje ennek a két folyamatnak az egyensúlyától függ. A csontátépülés sebességét és irányát a vérben megjelenő, úgynevezett csontmarkerek laboratóriumi mérésével ellenőrizhetjük. Ha a bontás, a csontvesztés a hangsúlyosabb, akkor alakul ki az oszteoporózis. Ez a folyamat bonyolultan szabályozott, amelyet teljességében még nem ismerünk, de a hormonális szabályozás (elsősorban a mellékpajzsmirigy, nemi és mellékvesehormonok) mellett a szervezet anyagcseréje, energiaforgalma jelentősen befolyásolja. Valószínűleg ezen a szinten kapcsolódik egymáshoz a cukor- és a csontbetegség.

A Balaton-felvidéken a balatonfüredi Regionális Oszteoporózis Központ szűrést végzett, s a több ezer személy szűrővizsgálata igazolta a 2-es típusú cukorbetegség, valamint a női és férfi lakosságot egyaránt érintő csontvesztés előfordulásának járványszerű szaporodását. Míg az egy évtizeddel korábbi adatok 5 százalék alattinak mondták a cukoranyagcsere-zavar hazai előfordulását, addig friss adataink azt mutatták, hogy az 50 életév felettiek körében a glukózanyagcsere zavara már 10 százalék feletti. A csontvesztés és csontritkulás előfordulása férfiak esetében több mint 30, nők esetében több mint 40 százalék. A 2-es típusú cukorbetegség és a csonteltérés közötti kapcsolatot elemezve azt találtuk, hogy 50–60 év közötti diabéteszes nőkben az oszteopénia előfordulása szignifikáns mértékben meghaladja a normál glukóztoleranciájú hölgyekét.

A két betegségben szenvedők számának párhuzamos növekedése látszólag ellentmondásokat rejt magában. Míg az 1-es típusú cukorbetegség esetében a csontok denzitása már gyakran a diagnózis felállításakor alacsonyabb, törési rizikójuk fokozott és a csontvesztés összefügg az anyagcsere beállításával, addig a 2-es típusú cukorbetegséggel társuló csontállapotadatok ellenmondóak. Ismeretesek csökkent és fokozott BMD-ről szólók, de a törési kockázat itt is magasabb. Az 2-es típusú cukorbetegek esetében a magasabb BMD is fokozott törési hajlammal társul. Ez pedig azt jelenti, hogy 2-es típusú cukorbetegség esetén a csontdenzitás és a törési kockázat közötti összefüggés ellentmondásos, az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegség ebben a vonatkozásban is eltér egymástól.

Mind a cukorbetegség, mind az oszteoporózis összefügg a testsúllyal, de míg a 2-es típusú diabétesz hátterében az óriási mértékben növekvő elhízás az egyik oki tényező, addig az oszteoporózis esetében a test magasabb zsírtartalmáról hosszú ideig azt gondoltuk, hogy csontvédő hatású, hiszen a kövér emberek csontjainak a „denzitása” nagyobb. A nagyobb esetszámot feldolgozó nemzetközi vizsgálatok azonban kiderítették, hogy az elhízás is a csonttörés rizikójának növekedésével jár.

Egészségesek esetében a cukor- és a csontanyagcsere között fordított kapcsolat létezik, amikor a test energiaigénye fokozott és az izomszövet sok cukrot vesz fel, a csontok átépülése és anyagcseréje lassul. A Balatonfüreden végzett cukoranyagcsere-csontanyagcsere vizsgálatok szerint ez a kapcsolat azonban a cukorintolerancia kialakuláskor azonnal megszűnik.

A szabályozás mechanizmusa részleteiben nem ismert, leginkább elfogadott elmélet, hogy az oszteoporózis a cukorbetegség szövődménye, a rossz cukorbeállítás, a magas vércukor és HbA1c következménye. Erre utal, hogy a cukorbetegség tartama alatt mért HbA1c-eredmények átlaga egyértelmű kapcsolatban van a BMD-értékekkel, ha magas az átlag, alacsonyabb a BMD, de ezt bizonyítják azok a megfigyelések is, hogy a BMD-értékek azokkal a szövődményekkel vannak kapcsolatban, amelyek oka szintén a rossz beállítás, mint például az ideg-, vese- vagy szemszövődmények, illetve a szív- és érrendszeri betegségek.

A jó anyagcserekontroll és a HbA1c-értékek csökkenése a csonttörések ritkulásával jár. Vagyis az anyagcsere állapota összefügg a csontok állapotával, de nem ez az egyetlen kapocs. Biztosan fontos a szénhidrát- és zsíranyagcserét befolyásoló nemi hormonok és a zsírsejtekből származó adipokinek, „zsírhormonok” (leptin, rezisztin, adiponektin) szerepe, amelyek nemcsak az energiahordozók elosztását irányítják és a zsírsejtek mennyiségét, tárolókapacitását befolyásolják, de a csontbontás és -építés fontos regulátorai. (A közelmúltban génmanipulált egereken igazolták a csontok és az energiaháztartás kapcsolatát. Azt találták, hogy az oszteoblasztok által elválasztott hormon, az oszteokalcin hiányakor [az oszteokalcin génjét „kiütötték”] csökkent az inzulint termelő pankreasz béta-sejtjeinek növekedése, glukózintolerancia és inzulinrezisztencia alakult ki. Ezt az összefüggést nemrég munkacsoportunk emberben is igazolta.)

A fentiek értelmében a csonttörésnek vannak a csontállapottal összefüggő, „saját” rizikófaktorai, és ehhez társul a diabétesz okozta kockázatnövekedés. Számos, a csonttömeg kialakulását befolyásoló rizikótényezőt ismerünk. Ilyen elsősorban a nemi hovatartozás, hiszen nőkben sokkal gyakoribb, az életkor, ilyen az alacsony testsúly, a dohányzás, a krónikus alkoholfogyasztás, a női hormonok hiánya (menopauza), az alacsony kalcium- és D3-vitamin-fogyasztás, bizonyos gyógyszerek (szteroidok, epilepszia elleni szerek stb.) szedése, krónikus máj-, vese-, pajzsmirigybetegség, az örökletes tényezők, mint az anyai csonttörések, és leginkább az előzetes csonttörések. A faji hovatartozás is jelentős, hiszen a feketék között a törések előfordulása harmada a fehér hölgyek esetében észlelteknek.

A cukorbetegséggel fokozódó csonttörési kockázat részben közvetlenül a cukorbetegséggel függ össze, ilyen az 1-es típusú cukorbetegség, a rossz cukorbeállítás és a veseszövődmény; részben a cukorbetegség szövődményeivel állnak kapcsolatban, mint a neuropátia, a diabéteszes hasmenés, amely a kalciumfelszívódás zavarán keresztül okoz csontvesztést.

Vannak betegségek, amelyek gyakrabban társulnak a cukorbetegséggel és szintén kedvezőtlenül hatnak a csontokra, ilyen a pajzsmirigybetegség, a cöliákia, az elhúzódó pubertás, az amenorrhoea, az étkezési zavarok: anorexia és a kóros elhízás.

A diabéteszben előforduló gyakoribb csonttörések, elsősorban a csípőtáji törések hátterében az esési kockázat növekedése is jelentős szerepet játszik, amely a hipoglikémia, a rossz látás, a neuropátiát kísérő egyensúlyzavarok, a diabéteszes lábak, a felállást követő vérnyomásesés, vagy a fájdalmas, mozgásában korlátozott ízületek következménye.

A rizikótényezők közül a mozgásról és a táplálkozásról mint a megelőzés és a kezelés szempontjából is a legfontosabb tényezőről külön kell szólnunk. A mozgás nemcsak a csontok denzitásának egyik fontos alakítója, de az izomerő növelésén, az egyensúlyérzék, hajlékonyság, rugalmasság fejlesztésén keresztül az esés megelőzésének legfontosabb eszköze. A csigolyatöréseket követően azonban fontos az óvatosság, gerincfeszítő gyakorlatok, súlyemelés akár újabb csigolyatöréseket okozhat, ezért mindig szakemberrel kell a gyakorlatozást elkezdeni.

Néhány élelmiszer kalciumtartalma
(mg kalcium/100 g élelem)
Tojás 40
Zöldségek
Spenót 133
Sóska 113
Petrezselyem 245
Brokkoli 65
Zöldborsó 41
Zöldbab 32
Karfiol 26
Burgonya 9
Gyümölcsök
Banán 110
Narancs 44
Körte 16
Alma 6
Olajos magvak
Tökmag 657
Mogyoró 290
Mandula 238
Napraforgó 118
Földimogyoró 90
Mák 968
Húsok
Sovány sertéshús 17
Marha 10
Szárnyas 10
Halak
Busa 130
Hekk 69
Ponty 30
Tejtermék
Zsíros tej 120
Sovány tej 114
Tejszín 110
Joghurt, kefir 120
Juhtúró 400
Tehéntúró 70
Kemény sajt 830
Puha sajt 500
Gabonatermékek
Kenyér 75
Rizs 25
Zsemle 25
Főtt tészta 20
Rozskenyér 20

Az ételek fehérje-, foszfor-, kalcium-, C-, D-, K-vitamin-, fluor-, magnézium-, cinktartalma mind-mind meghatározó szerepű a csontok fejlődése, állapota szempontjából. Ismerve a hazai tej- és például halfogyasztás adatait, nyugodtan kijelenthető, hogy a csontegészség szempontjából ajánlott kalcium- (1200–1500 mg/nap) és D3-vitamin- (400–800 E [nemzetközi egység]/nap) mennyiség jelentősen több, mint amit a hazai populáció fogyaszt. Pedig nagy nemzetközi vizsgálatok igazolták, hogy a 60 életév felettiek között a kalcium- és D-vitamin-pótlás a csípőtáji törések számát 21 százalékkal csökkentette. Nem mindegy, hogy milyen kalciumtartalmú étkeket fogyasztunk, a tejben például könnyen emészthető fehérjékhez kötött a kalcium, míg az azonos mennyiségű kalciumot tartalmazó spenótból tízszer kevesebbet tud a szervezet hasznosítani.

A D3-vitamin a napsugár hatására az emberi bőrben szintetizálódik, a napi igény 90 százalékát bőrünk biztosítja, de az élet- és munkakörülmények (keveset vagyunk szabad levegőn), a kozmetikai szokások változása (napvédő krémek), a növekvő légszennyeződés hatására a Föld lakosságának közel fele már D-vitamin-hiányos. Vagyis ahhoz, hogy a D-vitamin vérszintje a szükséges 35 ng/ml felett legyen, az említettnél több, napi 800–1000 E bevitele javasolt. A D-vitamin nemcsak a csontok szempontjából fontos, számos nemzetközi vizsgálat bizonyítja, hogy a D-vitamin alacsony vérszintje vagy csökkent D-vitamin-bevitel mind az 1-es, mind a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását sietteti, összefügg az érelmeszesedés, a daganatos betegségek megjelenésével. Nemcsak arról van szó, hogy a cukorbetegek, elhízottak vérében a D-vitamin-szint alacsonyabb és fordítva korrelál a HbA1c-szinttel, de a szív- és érrendszeri szövődmények, az első szívinfarktus is a D-vitamin alacsony vérszintjéhez társult.

Elsősorban anyagi meggondolások miatt vitatott kérdés, hogy érdemes-e minden cukorbeteg esetében a denzitás mérést elvégezni, kell-e a cukorbetegeket oszteoporózis irányában szűrni. Szakmai szempontokra figyelve a válasz egyértelműen igen, miután a csontritkulás is azon betegségek közé tartozik, amelyet meg lehet előzni, a csontvesztést időben le lehet állítani, de gyógyítani még nem tudjuk, mert a jelenlegi gyógymódok mellett megfelelő mennyiségű „új” csont nem keletkezik. Kompromisszumos javaslat az, hogy az 1-es típusú cukorbetegek ilyen irányú ellenőrzése mindenképpen fontos, míg a 2-es típusú cukorbetegség esetében a női és férfi menopauzát követően kell a csontokat kétévente ellenőrizni.

A diabéteszes betegek csontvesztésének a kezelése többrétű. Értelemszerűen alapja az életmódváltozás, a rendszeres fizikai aktivitás, sport (illetve a csonttöréseket követően már a szakember vezetésével végzett gyógytorna) és a diétás szokások változtatása, amelyek természetesen figyelembe veszik a cukorbetegség megkövetelte elveket is. Elengedhetetlen a megfelelő kalcium-, D-vitamin- és nyomelempótlás. A kalciumbevitel formája is fontos, előnyben kell részesíteni a tejtermékeket, amennyit a számolt diabéteszes diéta enged. A laktózintoleráns betegek részére a tejválasztás odafigyelést igényel, ilyenkor például a szójatej jó kalciumforrás. A gyógyszeres kalciumpótlás ajánlott formája a gyorsabban felszívódó kalcium-citrát, amelyet az étkezés során kell bevenni.

A D-vitamin-túladagolás létező veszély, lágyszövet-meszesedést vagy vesekövet okozhat, de jól működő vesék esetében a javasolt napi bevitel mellett ilyen szövődmény nem fordul elő. Veseköves anamnézis birtokában a kezelő orvos kis dózisú hypothiazid (vízhajtó, vérnyomáscsökkentő) kezelést javasol, a hypothiazid szedésével a vesekőképződés veszélye elhárítható (a szer a kalcium vesén át való ürülését csökkenti). A cukorbetegség veseszövődménye során a D-vitamin-kezelés szakorvosi feladat.

A csontritkulás gyógyszeres kezelésére ma már több készítmény áll rendelkezésünkre, ezek a csontegységekben vagy a csontbontást (biszfoszfonátok), vagy a csontépítést (PTH: parathormon, stroncium ranelat) befolyásolják.

Az ellenőrzés és kezelés irányítása a diabetológusokkal együttműködő oszteoporózis szakrendelések feladata. Ők rendelkeznek a csontok mérésére alkalmas drága műszerekkel, és kezükben van a kezeléshez szükséges gyógyszerek javaslatának joga is.

Összefoglalva…

Mind az 1-es típusú, mind a 2-es típusú cukorbetegség a csontvesztés és csonttörési rizikó betegsége, vagy a glukóz- és csontanyagcsere szoros kapcsolata alapján azt mondhatjuk, hogy a csontvesztés a cukorbetegség szövődménye. Mindkét típusban fokozott a csonttörések előfordulása, annak ellenére, hogy a csontok szilárdságát jelző csontdenzitás 2-es típusú cukorbetegség esetében gyakran fokozott. A csontvesztés megállítható, a csonttörések kockázata csökkenthető, de a leghatásosabb a betegség kezelését támogató, de a csontritkulás megelőzését is biztosító megfelelő kalcium- és D-vitamin-tartalmú diéta fogyasztása és a mozgás, sport. Szakmai okok miatt javasolt a cukorbetegek kétévente történő rendszeres ellenőrzése, amelyet 2-es típusú cukorbetegség esetében a menopauzát követően elég elkezdeni.

Dr. Korányi László

Megjelent a diabetes2009/1. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!