Fogyóznom kell! Mégsem? Mégis?
Tavalyi utolsó számunkban terjedelmes összeállítást közöltünk munkatársaink fogyókúrával kapcsolatos írásaiból. Talán emlékeznek, „nagyon komoly" és nagyon őszinte vallomások, vélemények voltak ezek. Egy írás erejéig visszatérünk a témára.
Pálcikának születtem. Kimondani vicces, megélni kínos volt. Egész gyermekkorom azzal a gyötrelmes és csaknem hiábavaló küzdelemmel töltöttem, hogy vastagabbnak tűnjek. Evéssel nem próbálkoztam – ebben nagyon rossz voltam. Hatékonyabb megoldásként mindenféle optikai furfangokkal kísérleteztem, így például a farmer alá rejtett műszálas mackónadrággal – ettől mindenki elhitte, hogy vannak lábszáraim. Kamasz koromban kezdett a dolog még kellemetlenebbé válni – főleg pszichológiai értelemben –, mert „meg kellett volna élnem a nőiségem", csak az nem volt nekem. Hosszra kétszer akkora lettem, de a rajtam lévő összes domborulat a térdkalácsaimban koncentrálódott. Így muszáj volt legalább a hajamat megnövesztenem…
Az első jó élmények e téren egyetemista koromban értek, amikor csupa fogyókúrázós szobatárssal hozott össze a sors. Amikor én hízni akartam, ők párás tekintettel vezekeltek minden harapás almáért… és irigyeltek engem. Ekkor tudatosult bennem, hogy enni jó. A szalonna lett a kedvencem, a jó sok szalonna, jó sok kenyérrel. Tonnaszám ettem, büntetlenül, mert – bár már nem voltam bőregér –, mégsem látszott rajtam semmi hájszerű. Azt hittem, ez a boldog állapot örökre szól. Tévedtem…
Az első rémítő felismerés akkor tört rám, amikor legidősebb gyermekem születése után pár hónappal felfedeztem a tokámat. Meg a redőket hátul a nyakamon. Meg mindenhol… Az ismerős nénikék őszinte és elismerő kedvességét, miszerint végre szép nagydarab nő lettem, kényszeredett, eltorzult mosolygással hallgattam, mert tudtam, hogy Rubens is ugyanezt mondaná rólam. Amikor odáig jutottam, hogy a fürdőkád szorító fogságából is csak háromszori visszacuppanás után szabadultam, eldöntöttem, hogy megállítom a folyamatot. De mivel egy kisbaba mellett tornázni sem időm, sem kedvem nem volt, a legradikálisabb eszközhöz folyamodtam. Elővettem egy lánykori farmernadrágot, és hanyatt fekve reggel magamra rángattam, este lerángattam magamról. Ennél egészségtelenebb dolgot ki sem találhattam volna, de a hatás nem maradt el, mert visszafogytam. Csak a hasam fájt néha. Vagyis sokszor… De ha az ember fiatal, sok mindent kibír…
Második gyermekem születése után ismét felszaladt rám az a plusz tízes. Ezt adtam le leghamarabb: egy röpke hét alatt csúszott le rólam a kórházban, ahol a pici Pannika lányomról kiderült, hogy cukorbeteg. Senkinek nem kívánok ilyen sikeres fogyást…
Harmadik gyerkőcömet már harminchét évesen szültem, érett fejjel. Így a rám rakódott zsírpárnáktól is felnőttes gondolkodással, megfontolt diétával igyekeztem megszabadulni. De csak részben sikerült. Talán tornáznom kellett volna, lehet, hogy még most sincs késő. Csak valahogy nincs rá időm. Vagy kedvem? Lusta lennék? Nem!... De!... Nem tudom… Mindenesetre megint optikai fortélyokhoz folyamodom, sötétedik a ruhatáram, és természetesen nem veszek fel has-pólót. Szalonna és kenyér helyett puffasztott rizsszeletet rágcsálok, tonnaszám. Bárhogy igyekszem, rakódnak a kilók ide is, oda is. De ha az ember már nem olyan fiatal, ez törvényszerű. Vagy mégsem?
Hát így tusakodom én magammal ma, negyvenkét évesen. Eszem is, fogyózom is, egyszerre meg felváltva. De nagyon óvatos lettem. Amikor tizenkét éves kislányom rémülten elém állt, és a pocakján fölcsippentett vézna bőrkével az ujjai közt elsziszegte, hogy „fú, de dagadt vagyok", hirtelen ráébredtem szülői felelősségemre. Hiszen nekünk egy Barbi babákon nevelkedett generációt kell meggyőznünk arról, hogy e játék babák voltaképpen ugyanolyan rondák és életszerűtlenek, mint az anorexiás modellek. Persze tegyük ezt vigyázva, nehogy a fogyasztói kultúránkban élő gyermekeink a TV és a számítógép előtt ücsörögve egészségtelen műkajákon hízzanak puha malaccá…
Nagy a feladat, nagy a felelősség (és a hasam).
Lehet, hogy jó példát kéne mutatnunk valahogy, okosan…
Próbáljam meg én is?
Holnap?
Ma!
Fejes
