A lista alapja az MDT honlapján található Cukorbeteg Szakellátóhely Nyilvántartó Rendszer (2024. április 20-i állapot), az adatokat a beérkezett információkkal fríssitettük.
A szigetszentmiklósi Völgyi-Béres Tímeával a közösségi médiában találkoztunk, egy ruhavásárlás kapcsán, szépséges, nagy méretű ruhákat árult. Mivel nagy volt a kínálat az oldalán, rákérdeztem, hogy turkálót üzemeltet-e? Ugyan, dehogy – írta azonnal a választ –, az elmúlt 20 hónapban 54 kilót fogytam. Irigy nőként és a Diabetes főszerkesztőjeként azonnal „lecsaptam” rá, pár nap múlva már hosszan beszélgettünk.
Miközben a cukorbetegséghez és annak szövődményeihez köthető halálozás folyamatosan nő világszerte, a 2-es típusú diabétesz és annak előállapotai hazánkban már megközelítőleg 1,5 millió embert érintenek. A civilizációs népbetegség kialakulásában szerepet játszanak az életmódbeli tényezők és a mindennapos stressz, illetve az ezek nyomán megjelenő többletkilók.
Karácsonykor jellemző, hogy rendszeresen „kajakómáig” esszük magunkat. Nem hiányozhat az édesség sem a családi összejövetelekről, ami feladja nekünk a leckét. Ennek ellenére van mód kiélvezni a karácsonyi finomságokat.
Több mint 3 millió hipertóniás beteg él Magyarországon. A magasvérnyomás-betegséget néma gyilkosnak is hívják, mivel sokáig teljesen tünetmentes, miközben már pusztítja a beteg szervezetét.
A zsebkönyvben a magas vérnyomás megelőzésétől kezdve a már kialakult betegségről és az azzal való életről olvashat. Kik és miért hajlamosak arra, hogy a magas vérnyomás kialakuljon? Milyen szövődményei vannak a már kialakult betegségnek? Hogyan lehet/kell kordában tartani a hipertóniát, hogy a súlyos szövődményeket elkerülje a beteg? Milyen életmód és gyógyszeres kezelés tanácsolható a betegeknek? A hipertóniaspecialista orvosszerző több évtizedes tapasztalata garantálja, hogy a könyvben szereplő 150 kérdésre a legközérthetőbb és legpontosabb módon kapjon választ az olvasó.
Dicséretes és követendő kezdeményezésről számolhatunk be, amely – sajnos – egyelőre csak a fővárosban élő olvasóinknak, sorstársainknak örömhír. (Bízunk benne, hogy lesznek követők vidéki városokban is.)
Az átfogó állapotfelmérés során megpróbáljuk megítélni a beteget minden jellemzőjével együtt. E cikkben a geriátria és a diabetológia szempontjából mérjük fel a beteg jellemzőit, pszichés, testi és szociális adottságait.
Egy öthetes kislány anyukájaként, „frissen végzett” GDM-esként szeretném megosztani a saját tapasztalataimat: mivel tud az ember felülkerekedni ezen a helyzeten?
A várandósság egy nő életének az egyik legszebb időszaka. A leendő édesanya étrendje nemcsak saját egészségét befolyásolja, hanem a magzat fejlődését is.
A cukorbetegség és az ahhoz kapcsolódó diéta nem megy szabadságra, akkor is be kell tartanunk az étkezési ritmusunkat, illetve a diétánk alapelveit, ha házon kívül étkezünk. Ez nagy odafigyelést, tudatosságot igényel.
A gesztációs, azaz terhességi cukorbetegség leggyakrabban a 2. trimeszterben alakul ki, mert a terhesség úgynevezett élettani inzulinrezisztenciával jár együtt, amit a teljesen egészségesen működő hasnyálmirigy többletinzulin-termeléssel tud ellensúlyozni. Amennyiben a hasnyálmirigy nem tudja ezt a többlet inzulinigényt biztosítani, kialakul a terhességi cukorbetegség.
Van a Facebookon egy zárt csoport, a Terhességi cukorbetegség nevű, több mint 25 000 taggal. A mindennapok apró-cseprő – de a terhességi diabétesszel küzdőknek nagyon fontos – ügyeiben segítik egymást tanácsokkal, tapasztalatokkal. Itt találkoztam a közelmúltban Mórász Dórával.
A főtt ételek szénhidráttartalmának kiszámolása a legnehezebb, hiszen ezek több nyersanyagból állnak, több helyről tevődik össze a szénhidráttartalmuk. Eleinte nagyon bonyolultnak látszik, de odafigyeléssel hamar megtanulható. Ehhez nyújtok most segítséget.
A víz valamennyi élő szervezet fő alkotórésze, az emberi test legnagyobb mennyiségben előforduló összetevője. Egy újszülött testtömegének akár 75 százaléka is lehet víz, egy felnőtt ember testtömegének 50–60 százalékát teszi ki…
Ancel Keys és munkatársai végeztek egy nagyobb vizsgálatot még az 1950-es években Seven Countries Study néven, és azt tapasztalták, hogy az eltérő kultúrákban élők étrendje között különbségek mutatkoznak…
A Diabetes nem csak újság – több annál: mozgalom. Közösség, amely szeretettel fogad, közösség, ahol önmagad lehetsz. Divatos manapság ez a kifejezés: légy önmagad! Általában reklámokban használják, sugallva, ha ezt az illatot fújod magadra, azt az ízt ropogtatod, akkor magadra találsz, teljes életet élsz, akkor és csak akkor megvalósítod önmagad. E szörnyű becsapás helyett nálunk, köztünk mást jelent e kifejezés.
Nem kell szégyellned diabéteszedet, nem kell szoronganod, ha társaságban rád tör a hipó, nem kell hosszan gondolkodnod, ha nem tudod egy étel szénhidrát-értékét! Ha hipózol, szólj a melletted ülőnek, vagy kérdezd meg nyugodtan, szerinte mennyi lehet az ebéd szénhidrátja. Köztünk ez természetes. Ezért jó eljönni a Diabetes szülinapra, ezért jó elmenni havonta a településeden működő klubba, ezért jó barátkozni sorstársakkal. Isteni dolog este tízkor felhívni az ország másik végén cukorbeteg ismerősödet – észre sem fogod venni, pár hónap alatt barátoddá válik –, hogy tanácsot kérj egy problémával kapcsolatban, vagy egyszerűen csak beszélgess vele. Hány barátság, hány szerelem született már – az elmúlt két és fél évtizedben, amióta a Diabetes létezik – a diabétesz apropóján!?
De ha te otthonülő vagy, ha csak lapozgatod az újságot – vagy nézegeted honlapunkat –, akkor is közénk tartozol. Akkor is érezheted: a te bajod nem csak a te bajod. Mások is küzdenek a kilókkal és a grammokkal – kilókkal hasuk tájékán, grammokkal a tányéron. Mások is féltek eleinte, és kétségbeestek, de ma már, ha olvasod írásaikat, láthatod, csak nevetnek a kezdeti riadalmon. A cukorbetegség feltételekhez kötött egészség - mondogatta gyakran Lang Gusztáv, a MACOSZ egykori elnöke, a Diabetes újság tulajdonosának, a veszprémi Cukorbetegekért Alapítványnak első elnöke. Sokan bólogatnak helyeslően – ennyi az egész! És sokan vitatkoznak – ennél azért többről van szó! Ki-ki foglaljon állást magában! Annyi azonban biztos: a cukorbetegség esélyt ad, a cukorbetegséget kézben lehet tartani. Nem kell átadni az uralmat a kórnak! Te dirigálhatsz neki és önmagadnak.
Köztünk önmagad lehetsz: fegyelmezett, öntudatos és majdnem egészséges ember, aki éppen úgy élhet, mint az egészségesek. (Amúgy van egészséges ember..?) Önmagad lehetsz: vidám és sportos, jó alakú és erős. Ha épp szomorú vagy és fáj a lábad, kövérkés vagy és gyenge - akkor is itt a helyed! Keresd köztünk a jó példákat, a leendő barátokat, keresd a válaszokat kérdéseidre. Olvasd-hallgasd az orvosok tanácsait, próbáld ki a dietetikusok receptjeit! Légy önmagad – a cukorbetegek egyre népesebb családjának közösségében!
A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét! A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!