Hírlevelek

2015.06.12. Kérdőíves kutatás, könyvakció, Tókerülő tekerés

Mobil informatikai támogatás cukorbetegek számára

Több hazai egyetem és intézet orvosai és informatikusai együttműködésével évek óta folyó projekt résztvevői kérnek segítséget, hogy pontosíthassák és lezárhassák egy, a cukorbetegeket segítő, már szinte készen álló mobilalkalmazás fejlesztését. A kérdőív legfeljebb két perc alatt megválaszolható. Válaszai eredménye végül az Ön segítségére is lehet!

Kitöltöm a kérdőívet

„Megszelídíteni a diabéteszt”

Tavaly jelent meg Ambrus Flóra, Kárpátalján élő magyar lány naplója Candy címmel, amelyben cukorbetegsége elfogadásának rögös útjáról számol be. Családja nem akarta tudomásul venni a diabétesz tényét, ezért mindenféle alternatív megoldásokkal próbálkoztak. Nehezen jutottak az elfogadásig, de Flóra ma jól érzi magát, szeptember óta a debreceni egyetem első éves orvostanhallgatója. Tavaly Kárpátalján az Év Emberévé választották.
Flóra édesanyjával, Ambrus Éva tanárnővel folytatott beszélgetésünket itt olvashatják. Úgy gondoljuk, küzdelmükben sok olvasó magára ismer, másokat pedig talán épp e sorok segíthetnek az Ambrus család által megélt keserű tapasztalatok elkerülésében.

A Candy című könyvet most nyári akciónkban kedvezményes áron lehet megrendelni: Nyári Könyvakció – Értékes olvasnivalók minden korosztály számára

Most vasárnap: Tókerülő tekerés, Sport Beach Gárdony, 2015. június 14.

A D+ Generation és a Sportos Cukorbetegek Egyesületének programja

Időskorúak táplálkozása nyári mintaétrenddel

Sokan úgy vélik, hogy időskorban a helytelen táplálkozási szokásokon már nem lehet változtatni, és az idősebb korra kialakuló táplálkozással összefüggő betegségek kifejlődését, előrehaladtát befolyásolni már késő. Számos vizsgálat eredménye bizonyítja azonban, hogy megfelelő étrenddel (szükség esetén diétával) jó néhány betegség kifejlődése késleltethető, vagy a már fennálló betegség előrehaladása lassítható. Tanulmányok bizonyítják, a helyes életmód (egészséges étrend, rendszeres fizikai aktivitás) milyen jelentős mértékben képes például a 2-es típusú cukorbetegség vagy a csontritkulás kialakulását késleltetni. Fontosabb táplálkozással kapcsolatos tanácsok